Pesti Srácok

A közvetlen választás és a budapesti fejlesztési tanács volt Tarlós legfontosabb kérése

A közvetlen választás és a budapesti fejlesztési tanács volt Tarlós legfontosabb kérése

A közvetlen választás és a budapesti fejlesztési tanács létrehozása is szerepet játszott abban, hogy Tarlós István újraindul a főpolgármesteri posztért a következő önkormányzati választáson – tudatta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester az Orbán Viktorral közösen tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Tarlós István úgy fogalmazott, súlyos belső küzdelem után hozta meg döntését, és jelentős megkötéseket fogalmazott meg a folytatáshoz. A jelöltség elvállalásában közrejátszott a közvetlen főpolgármester-választás, valamint a fővárosi fejlesztési tanács megalakítása – közölte. Előzőleg Orbán Viktor is elmondta, hogy Tarlós Istvánnak „szigorú megkötései” voltak. Ezek közül a legfontosabbról, a budapesti fejlesztési tanácsról már a szerdai kormányülésen döntenek, a főpolgármester jelenlétében. Tarlós István elmondta, a megkötésekben nem volt semmi zsarolási szándék, egyszerűen tudta, hogy bizonyos dolgok hiányában képtelen lenne folytatni. Az életkora nem az egyetlen tényező, ami szerepet játszott – jegyezte meg, majd „az ellenzéki szimpatizánsokhoz” szólva úgy fogalmazott:

A főpolgármester kijelentette: Budapesten az eddigi nyolc éve alatt „botrány, félrecsúszás nem volt”, így nyugodtan „elmehetett volna”, ugyanakkor – mint mondta – sok mindent elkezdtek, részben a kormánnyal együttműködve, és „nem jó érzés lenne ezeket félbehagyni”.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Tarlós István. Elmondta, a döntését befolyásolta azt is, hogy a kormánnyal, illetve a Fidesz meghatározó kormányzati szereplőivel az együttműködés feltételei nagyon kedvezően alakultak. A megkötésekről szólva Tarlós István hangsúlyozta: várakozása ellenére „nyitott kapukat döngetett”. A megállapodás részleteiről a november 17-ei aláírást követően adnak majd tájékoztatást.

A létrehozandó fejlesztési tanács elnöke a kormányfő, társelnöke Tarlós István, a testület ügyvezető alelnöke Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, tagja lesz a grémiumnak Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. A főváros részéről tagok lesznek a főpolgármester mellett az általa jelölt főpolgármester-helyettes vagy helyettesek, továbbá két kerületi polgármester. A tanács kompetenciájában lesznek az állami és fővárosi nagyprojektek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.