Pesti Srácok

A román külügy üdvözli Juncker december 1-jéről szóló kijelentését, és aggódik Budapest "retorikája" miatt

A román külügy üdvözli Juncker december 1-jéről szóló kijelentését, és aggódik Budapest "retorikája" miatt

A román külügyminisztérium üdvözli Jean-Claude Juncker december elsejével - Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével - kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának ad hangot a "budapesti hatóságok retorikája" miatt. A bukaresti külügyminisztérium a G4Media.ro ellenzéki hírportál felkérésére reagált hétfőn arra, hogy a Krónika című erdélyi magyar napilap pénteki összeállításában több magyar politikus is bírálta az EB elnökének október 23-án, az Európai Parlamentben Klaus Iohannis román államfő jelenlétében elhangzott beszédét, amelyben Juncker a nagy román egyesülés napját egész Európa ünnepének nevezte.

A bukaresti külügyminisztérium szerint az Európai Bizottság elnökének üzenete annak a román államnak az európai szintű elismerése, amely "az idők során hathatós, a legszigorúbb szabványokat is kielégítő" intézkedéseket hozott a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek érdekében.

A bukaresti külügyminisztérium szolidaritásáról biztosította Junckert, kiemelve, hogy az EB elnöke a világháborúk után felépült európai jogrend - a regionális stabilitás és biztonság garanciája - tiszteletben tartásának fontosságát hangoztatta. A román külügyi tárca ugyanakkor aggodalmának adott hangot a budapesti hatóságok retorikája miatt, amely "megkérdőjelezni látszik" az európai népek közti békéhez és megértéshez vezető erőfeszítéseket.

Leszögezik: Bukarest határozottan elutasít "minden olyan próbálkozást, amely a román nemzet képviselőinek bátor, legitim, az egyesült Románia 1918-as létrejöttéhez vezető, a wilsoni elveken alapuló" cselekedeteit bírálja.

PestiSracok facebook image

- zárul a román külügyminisztérium állásfoglalása.

A bukaresti külügyi tárcát reagáltató G4Media felidézte: Kovács Zoltán magyar kormányszóvivő a történelmi ismeretek hiányának tulajdonította Juncker kijelentését, amely szerinte csak ráerősít az "EB-elnök alkalmatlanságára". A román lap Németh Zsoltot, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökét is idézte, aki szintén Juncker alkalmatlanságát ecsetelte a Krónikának. "Szíve joga, hogy Romániával együtt ünnepelje az ország centenáriumát, feltéve, ha nem próbálja meg kötelezővé tenni" - jegyezte meg a Krónikának Németh Zsolt.

Múlt kedden Klaus Iohannis román államfő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európa jövőjéről folyatott vitán vett részt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a meghívására. Az „isiászban" szenvedő Juncker az EP előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy szerinte Erdély és Románia „egyesülésének" december elsejei centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, amit az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük. Erdély elcsatolása amúgy nem volt témája a román államfői beszédnek, azt a túllelkesült Juncker dobta be. Iohannis ugyanis összeurópai problémákról beszélt, mint amilyen a migráció kérdésköre, a terrorizmus, a gazdaság helyzete, továbbá a kontinens egységének a megőrzése és a 2019 májusában, az erdélyi Nagyszebenben megrendezésre kerülő uniós csúcstalálkozó megszervezése.

Forrás: MTI; Fotó: euobserver.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.