Pesti Srácok

Áder: A határokat a nemzeti hadseregnek kell védenie

Áder: A határokat a nemzeti hadseregnek kell védenie

A migrációs válság közepette a közös határokat a nemzeti hadseregnek kell védenie, és az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex csak segítséget nyújthat olyan esetben, ha egy ország nem képes erre saját erejéből, mert gyenge a hadserege, vagy nem állnak rendelkezésre elegendő költségvetési források - jelentette ki Áder János köztársasági elnök pénteken a visegrádi négyek (V4) államfőinek kétnapos csúcsértekezlete után tartott sajtótájékoztatón a szlovákiai Csorbatón.

Az államfő leszögezte, a V4-országok egyetértenek abban, hogy tartós kihívás lesz a migráció problémája Európában, ezért a megoldást nem "ad hoc módon, napi aktualitásként" kell kezelni. Áder János Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szavait idézve azt mondta, a visegrádi országoknak "elégtételt" jelent, hogy a migrációval kapcsolatban évek óta hangoztatott véleményükkel most már az Európai Unió (EU) valamennyi vezetője egyetért.

- idézte fel az államfő.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Áder János kiemelte, a balkáni országok felé komoly adóssága van az EU-nak, ugyanis ezeket az országokat évtizedek óta hitegetik a csatlakozás lehetőségével, emiatt pedig Macedóniában, Montenegróban, Albániában és Szerbiában "hiteltelenné" vált az unió.

Elfogadhatatlanok az EU beavatkozási kisérletei

Miloš Zeman cseh államfő arról beszélt a közös sajtótájékoztatón, hogy az EU "beavatkozási kísérletei" a visegrádi országok belügyeibe elfogadhatatlanok, és csak felesleges feszültséget keltenek. Példaként a migrációs problémát említette, amelyben Brüsszel és a V4-ek véleménye eltér egymástól. Közös (visegrádi) siker, hogy a migránskvóták lekerültek a napirendről, és Nyugat-Európa lényegében elfogadta a V4-ek álláspontját, hogy a migránsoknak a helyszínen, származási országaikban kell segíteni - fejtette ki, hozzátéve, hogy a találkozó megerősítette a visegrádiak összetartását.

- hangsúlyozta a cseh elnök. Zeman a visegrádi szolidaritás jó példájának minősítette, hogy a cseh parlament határozatban állt ki Magyarország mellett, bírálva az Európai Parlament által elfogadott Sargentini-jelentést.

A gázvezeték terve politikai projekt

Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök azt emelte ki, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték nem gazdasági, hanem politikai projekt, amely káros Európa számára. Úgy vélte, hogy az Oroszországot Németországgal összekötő földgázvezeték egyetlen energiaszállítót helyez kiemelt, előnyös helyzetbe, és ez függő helyzetbe hozza az Európai Uniót a Gazprommal, ténylegesen Oroszországgal szemben.

- szögezte le Andrzej Duda.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a témával kapcsolatban Andrej Kiska szlovák elnök is, aki szerint az Északi Áramlat-2-nek soha nem kellett volna megépülnie, hiszen a létező gázvezeték is csak 50 százalékban van kihasználva. Kijelentette, az északi földgázvezeték megépítésével Oroszország nagyon erős fegyvert kap a kezébe, hogy zsarolhassa Ukrajnát. Kiska múltbeli tapasztalatokra hivatkozva azt állította, hogy Oroszországnak nem lehet hinni, mert ígéreteit, kötelezettségeit rendszerint megszegi. Áder János felszólította az Európai Uniót, hogy a földgázvezetékek kérdésében ne alkalmazzon kettős mércét. Emlékeztetett arra, hogy a múltban volt egy Déli Áramlat nevű energiavezeték-projekt is, de az végül nem valósult meg, mert felépítését megvétózták. Megjegyezte, kíváncsian várja, hogy a brüsszeli döntéshozók hogyan foglalnak majd állást az Északi Áramlat esetében. A magyar vezető azt is hangsúlyozta, hogy az energetikai források diverzifikációja szükségességének kérdésében már évek óta egyetértés van a visegrádi országok között.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.