Pesti Srácok

Atomllenőrök érkeznek Észak-Koreába

Atomllenőrök érkeznek Észak-Koreába

Észak-Korea a jelek szerint külföldi ellenőrök látogatására készül, akik megvizsgálják, hogy Phenjan valóban leállította-e az ország északkeleti részében lévő atomlétesítményét - közölte szerdán a dél-koreai hírszerzés képviselője egy parlamenti meghallgatáson.

Októberi - immár negyedik - phenjani látogatása után Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közölte: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megígérte, hogy külföldi ellenőrök látogatást tehetnek a Punggje-Riben lévő atomlétesítményben, mihelyst kidolgozzák a logisztikai részleteket.

Májusban Phenjan külföldi újságírók jelenlétében lerombolta a kísérleti atomrobbantásokhoz használt létesítményt, de külföldi szakértők nem voltak jelen. Észak-Korea ott hajtotta végre mind a hat kísérleti atomrobbantását, közöttük a legutóbbit 2017 szeptemberében. A zárt ajtók mögött tartott parlamenti meghallgatáson a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Ügynökség (NIS) röviden tájékoztatta a törvényhozókat az Észak-Koreában megfigyelt mozgásokról.

A NIS szerint olyan jeleket észleltek, amelyek szerint Észak-Korea előkészületeket tesz külföldi ellenőrök fogadására, miután bezárta a kísérleti atomrobbantások helyszínét, és lerombolt több rakétaindító állást a Tongcsang-riben működő támaszponton - közölte Kim Min Ki kormánypárti képviselő.

PestiSracok facebook image

A törvényhozó szerint a hírszerzés szoros megfigyelés alá helyezte az észak-koreai atomlétesítményeket és rakétaindító állásokat, köztük a jongbjoni kísérleti reaktort, és nem láttak nagy változásokra utaló jeleket. A NIS szerint Észak-Korea folytatja az adat- és kriptovaluta-bányász kibertámadásait, levelező oldalakat törnek fel.

Forrás:

MTI;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.