Pesti Srácok

Az olasz költségvetésről dönt kedden az Európai Bizottság

Az olasz költségvetésről dönt kedden az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság megkapta határidőre a római kormány levelét, és annak alapján kedden dönt a következő lépésekről az aggályosnak tartott jövő évi olasz költségvetési tervezettel kapcsolatban - közölte a brüsszeli testület szóvivője hétfőn. Az olasz kormány elődjénél lényegesen nagyobb költségvetési hiánycélt tűzött ki a következő három évre.

Sajtótájékoztatóján Margarítisz Szkínász szóvivő elmondta, hogy a bizottság tagjai kedden megvitatják az ügyet, és utána döntenek arról, hogy miként járjanak el. Olaszországnak hétfő délig kellett válaszolni a jövő évi büdzsével kapcsolatos brüsszeli aggályokra. A levélben Giovanni Tria olasz gazdasági miniszter azt írta,

Az olasz kormány elődjénél lényegesen nagyobb költségvetési hiánycélt tűzött ki a következő három évre, és ezzel konfrontációs pályára helyezkedett az Európai Bizottsággal szemben, nyugtalanságot okozva egyúttal a pénzügyi befektetők körében.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.