Pesti Srácok

Azbej Tristan: Jó érzés magyarnak lenni az Egyesült Államokban

Azbej Tristan: Jó érzés magyarnak lenni az Egyesült Államokban

Ismét jó érzés volt magyarnak lenni az Egyesült Államokban – mondta kedden az MTI-nek Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára, aki a New Yorkban a vallásszabadságról és az emberi jogokról rendezett konferencia egyik fő előadója volt.

A The Anglosphere Society nevű, tekintélyes konzervatív szervezet a nemzetközi vallásszabadságról szóló amerikai törvény elfogadásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett konferenciát. Azbej Tristan a rendezvényen olyan befolyásos személyiségek mellett mondott beszédet, mint Timothy Dolan, New York érseke, Lord David Alton, Liverpool bárója, vagy Sam Brownback, az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős nagykövete. Azbej Tristan az MTI-nek telefonon úgy fogalmazott: helyette mondták ki, hogy Magyarország példamutatóan védi a kereszténységet és általában is a vallásszabadságot. Hozzátette: a magyar nemzeti ünnep napján tartott konferencián több előadó, köztük Dolan érsek vagy Lord Alton is méltatta a magyarok szabadságszeretetét, kiemelve, hogy olyan nemzet munkálkodik az üldözött keresztények védelmében és szabadságának biztosítása érdekében, amelynek mindig is meg kellett küzdenie a szabadságért. Felszólalásában Azbej Tristan is kiemelte: a szabad emberek földjén egy szabadságharcos nemzetet képvisel. Az előadásban a többi között tájékoztatta a jelenlévőket a magyar kormány azon konkrét erőfeszítéseiről, amelyeket a keresztények, elsősorban is a Közel-Keleten üldözött keresztények megsegítésére tesz. Magyarországot nem csupán a keresztények védelmében folytatott munkásságáért tartják nagy becsben, hanem nagyra tartják azt is, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen is – hangsúlyozta az MTI-nek az államtitkár.

Azbej Tristan elmondta azt is: a konferencián élénk eszmecsere folyt a radikális liberalizmus és a szekuláris relativizmus elnyomó ideológiájáról, és ennek az Európai Unióban tapasztalható terjedéséről. Ezzel összefüggésben megvitatták az Európai Unió migránspolitikáját, ennek problémáit és veszélyeit. A konferencián részt vettek a legnagyobb amerikai és európai keresztény jószolgálati szervezetek, a keresztény-zsidó párbeszédet segítő szervek és személyiségek, és az 1882-ben alapított Kolumbusz Lovagok nevű amerikai katolikus jótékonysági szervezet is. A The Anglosphere Societyt 2011-ben alapították; független konzervatív szervezet, amely az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az angol nyelvterületeken élő konzervatívok kapcsolatainak és szövetségének erősítését tűzte ki céljául. A társadalom és a politika napi problémáinak megvitatását, a konzervatív értékrend előmozdítását szorgalmazza, mindezek céljából a többi között kulturális és biztonságpolitikai rendezvényeket szervez. Három szervezetet működtet: a Művészeti Tanácsot, a Pénzügyi Tanácsot és a Biztonságpolitikai Tanácsot. Tagjai között olyan befolyásos személyiségek vannak, mint például Lord Alton, Timothy Dolan, vagy John O'Sullivan, Margaret Thatcher néhai brit kormányfő tanácsadója, a budapesti Duna Intézet vezetője.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.