Pesti Srácok

Donald Trump nem elégedett a szaúdiak válaszával a Hasogdzsi-ügyben

null

Az amerikai elnök nem elégedett a Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálának körülményeit illető szaúdi magyarázattal; Donald Trump maga jelentette ki ezt szombaton a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után. Egy újságírói kérdésre válaszolva hangoztatta, hogy korántsem elégedett az arról szóló szaúdi magyarázattal, miszerint az ellenzéki szaúdi újságíró dulakodás közben vesztette életét hazája isztambuli főkonzulátusán.

A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatosan emlékeztet, hogy a szaúdi beismerés után az elnök még hihetőnek nevezte a rijádi hivatalos változatot. E beismerést egyébként "jó első lépésnek" minősítette, de Elkóban hozzátette: számos kérdés vár még tisztázásra, a szaúdi fél még adós a teljes magyarázattal.

Azt egyébként lehetségesnek nevezte, hogy Mohamed bin Szalmán trónörökös valóban nem tudott arról, milyen körülmények között vesztette életét az ellenzéki újságíró. A Reuters korábban a "nyomozás részleteit ismerő" egyik személyre hivatkozva írta, hogy a trónörökös herceg nem tudott a "konkrét műveletről", amely Hasogdzsi halálához vezetett. Az említett forrás szerint nem volt semmiféle parancs arra vonatkozóan, hogy öljék meg vagy rabolják el az újságírót, a herceg csupán azt az általános rendelkezést ismerte, hogy a királyságot bírálókat vissza kell juttatni az országba.

Trump megállapította: úgy tűnik, jelen pillanatban senki sem tudja, hol van Hasogdzsi holtteste. Amerikai kormányberkekben senki nem látott olyan videofelvételt vagy leiratot, amelyből kiderülne, mi is történt valójában Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán - fűzte hozzá. Az elnök ugyanakkor jelezte: nem híve annak, hogy Hasogdzsi halála miatti büntetőintézkedésként felfüggesszék a Szaúd-Arábiának szánt fegyverszállításokat. Egy ilyen lépés több kárt okozna az amerikai gazdaságnak, mint Rijádnak - mondta.

PestiSracok facebook image

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta. A szombati beismerést után ugyanakkor számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek.

Rijádban vizsgálóbizottságot állítottak fel, amely a trónörökös vezetésével fogja felkutatni a gyilkosság körülményeit és átalakítani a szaúdi titkosszolgálat vezetését. Ez utóbbi testület helyettes vezetőjét eltávolították tisztségéből.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.