Pesti Srácok

Fidesz-KDNP: A szegedi közvélemény szerint is menniük kell a börtönbüntetésre ítélt városvezetőknek

null

A szegediek döntő többsége szerint távozniuk kell posztjukról Botka László (MSZP) börtönbüntetésre ítélt közvetlen munkatársainak - jelentette ki a KDNP helyi elnöke csütörtökön a Tisza-parti városban. Az önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján elmondta, a Fidesz és a KDNP megrendelésére készült közvélemény-kutatás alapján a válaszadók 83 százaléka szerint nem vezethetik olyanok Szegedet, akiket hivatali munkájukkal összefüggésben börtönbüntetésre ítélt a bíróság.

A szegedi közgyűlés kereszténydemokrata frakcióját vezető politikus kifejtette, a Fidesz-KDNP-nek számít az emberek véleménye, ezért ismételten felszólítja Solymos László alpolgármestert, mondjon le, valamint Botka László polgármestert, hogy mentse fel Mózes Ervin címzetes főjegyzőt és a polgármesteri kabinet vezetőjét.

A Gyulai Járásbíróság október 2-án a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi vezetőjét, valamint a cég korábbi parkolási üzletág-vezetőjét társtettesként, Szeged címzetes főjegyzőjét, egyik alpolgármesterét, valamint a polgármesteri kabinet vezetőjét felbujtóként jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek. A vádlottakat a bíróság hat és tíz hónap közötti végrehajtásában egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta. A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyanok is részesültek ingyenes parkolóbérletben, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.

Az ügyészség súlyosbítás érdekében jelentett be fellebbezést, és kérte, hogy a másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi irányítóit tiltsa el a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól. A vádlottak nem vettek részt a tárgyaláson, védőik bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.

PestiSracok facebook image

Haág Zalán az elsőfokú ítéletet követően távozásra szólította fel az érintetteket, majd a Fidesz és KDNP képviselői rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték, ám a testület határozatképtelen volt, mert a városvezetést támogató képviselők - az ülést vezető alpolgármester kivételével - nem jelentek meg.

Forrás: MTI; fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.