Pesti Srácok

Gulyás: Jelentős beruházások lesznek a megújuló Szent János Kórházban

Gulyás: Jelentős beruházások lesznek a megújuló Szent János Kórházban

Jelentős beruházások lesznek a Szent János Kórházban, az intézmény középső része teljesen megújul, és nagyobb szerepet kap a Kútvölgyi szakrendelő is - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Gulyás Gergely hozzátette, a kórházban a több, mint ötszáz aktív ágy mellett lesz ápolási és rehabilitációs részleg is. Az átalakítások tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, és a legoptimálisabb tervek szerint még ebben a ciklusban befejeződnek a munkák - mondta. A miniszter szerint az eddigi három centrumkórház mellett indokolt volt a Szent János Kórházat is beemelni a súlyponti intézmények közé. Az átalakítással a kórház képes lesz a területi és az agglomerációból érkező betegek magas szintű ellátására - emelte ki.

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedése lehetővé tette, hogy jelentős mértékű egészségügyi fejlesztések kezdődjenek. Hangsúlyozta, a kormány 650 milliárd forinttal költ többet egészségügyi kiadásokra, mint az utolsó szocialista kormányok.

PestiSracok facebook image

- sorolta. A fejlesztések folytatódni fognak, a Szent János Kórházra is jelentős kormányzati források jutottak - tette hozzá. Ezek között említette, hogy nemrég adták át a felújított nővérszállót, emellett 1,5 milliárdért orvostechnikai fejlesztések valósultak meg, és 450 millió forintból cserélik majd ki a kórházi ágyakat.

A kórház ellátási területének egyik országgyűlési képviselőjeként Varga Mihály elmondta: az említettek mellett Észak-Budán például 6,7 milliárd forintos kormányzati támogatással épül meg a II. kerületi egészségügyi szolgálat új épülete a Frankel Leó úton, 12 milliárd forintot fordítanak a budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztésére, 2,7 milliárd forinttal támogatják a Szent Ferenc Kórház átépítését, és 17 milliárd forintos fejlesztés folyik az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben. Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az intézmény nemcsak Észak- és Közép-Buda lakosságát, hanem 126 környező település lakóit is ellátja. Úgy fogalmazott, hogy gyökeresen új kórház fog létrejönni. Közölte: a kormány arról döntött, hogy a Semmelweis Egyetemnek el kell hagynia a Kútvölgyi-tömböt, és át kell adnia a Szent János Kórház újjáépítésének céljaira. A Szent János kórház középső szintjén épül újjá az integrált modern tömb, ezt kötik össze a Kútvölgyi-tömbbel, és oda kerül feltehetően a sebészet és a sürgősségi ellátás.

Láng Zsolt (Fidesz), a II. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, régóta érezte mindenki, hogy a 120 éve megnyílt kórház "így nem maradhat". Kiemelte, hogy az intézmény a kórház több szakmában a legmagasabb ellátást nyújtja 400-500 ezer embernek, de például a fogászati területen már egymillió ember ellátásáért felel. A Szent János Kórházban évente 40 ezer fekvő- és 400 ezer járóbeteget látnak el, évente 900 ezer orvos-beteg találkozás történik.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.