Pesti Srácok

Ismét Magyarország lesz terítéken Brüsszelben – Sargentini végignézné hazánk alázását

Ismét Magyarország lesz terítéken Brüsszelben – Sargentini végignézné hazánk alázását

Kedden, az uniós csúcs előtt napirendre kerül az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén a Magyarország elleni, hetes cikk szerinti eljárás ügye – írja a Hiradó.hu. Egyelőre senki nem tudja, hogyan kell eljárni Magyarország ellen, csak a szándékban biztosak. Az Európai Bizottság alelnöke már jelezte, hogy szívesen részt venne ebben az eljárásban, várhatóan ezt kedden is meg fogja erősíteni, valamint Judith Sargentini is szeretne jelen lenni az eljárás során.

A portál arról ír, az EU-csúcs előtt kedden napirendre kerül a Magyarország elleni, hetes cikk szerinti eljárás ügye az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén. Mint hozzáteszik, egyelőre senki nem tudja, hogyan kell lefolytatni az eljárást, mivel ilyen még nem fordult elő. Ugyan Lengyelországgal szemben folyik eljárás, ám azzal a különbséggel, hogy azt az Európai Bizottság indította el, a hazánk ellenit pedig az Európai Parlament. Lengyelország esetében az Európai Bizottság képviseli az uniós intézményeket. A szabályok szerint a parlament már nem vehet részt a tanácsi vitákban, ezért nem tudni, hogy ki képviselné az Európai Uniót a Magyarország elleni eljárás során.

Az Európai Bizottság alelnöke már jelezte, hogy szívesen részt venne ebben az eljárásban, várhatóan ezt kedden is meg fogja erősíteni, valamint Judith Sargentini is szeretne jelen lenni az eljárás során.

PestiSracok facebook image

– mondta az M1 tudósítója.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.