Pesti Srácok

Itt Orbán, ott Trump: Soros Amerikában sem sajnálja a pénzt a kormánybuktatásra

Itt Orbán, ott Trump: Soros Amerikában sem sajnálja a pénzt a kormánybuktatásra

Soros György amerikai tőzsdespekuláns a demokrata jelöltek megvásárlásával gyakorlatilag a Donald Trump vezette kormány megbuktatására játszik – mondta Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi vezetője. A politikus nagyon éles kampányra számít a november 8-i félidős választások előtt, mivel a korábban jelentősnek tűnő demokrata előny elolvadt. Ezért is esett kétségbe a bevándorláspárti tőzsdespekuláns - írja az Origo. Soros György minden világrészen megpróbál a pénzével és befolyásával a jobboldali-konzervatív erők ellen harcba szállni, ahol választások lesznek. Amerika pedig hihetetlenül fontos terep Soros számára, ezért nem sajnálja a pénzt a demokraták támogatására.

- minderről Kevin McCarthy, a republikánus többségű képviselőház vezetője beszélt. A politikus a Fox Newsnak azt mondta, hogy az elmúlt időszakban lényegesen élesebbé vált a választási kampány, mivel minden felmérés szerint lényegesen csökkent a demokrata párt előnye, és egyáltalán nem lehet biztosra venni a sikerüket a képviselőházi választáson. Az Egyesült Államokban november 8-án döntenek a választók a szenátusi helyek egyharmadáról és a 450 fős képviselőházról.

McCarthy szerint a Brett Kavanugh főbíró elleni durva és botrányos demokrata párti hangulatkeltés egyáltalán nem jól sült el a demokrata párt számára, ezért is vett újabb fordulatot a mostani kampány. Mint ismert, Donald Trump főbíró jelöltje ellen az ellenzéki demokraták gyakorlatilag nyílt boszorkányüldözést folytattak, de a republikánus többség kiállt a szakember mellett.

PestiSracok facebook image

McCarthy szerint teljes mértékben aggodalomra ad okot, hogy Michael Bloomberg nemrégiben demokrata szavazóként regisztrálta magát, és 80 millió dollárt kíván fordítani arra, hogy ő lehessen Trump kihívója a következő választáson. A politikus felidézte, hogy a képviselőházi választásokon az egyik legélesebb küzdelem Kentucky államban várható, ahol Trump elnök is kampányolt. Az egyik körzetben Andy Barr a republikánusok, míg Amy McGrath a demokraták színeiben indul. Az utóbbi jelölt minden anyagi segítséget megkap a demokrata párti milliárdosoktól, de ennek ellenére a verseny nagyon éles, és még semmi sem dőlt el.

A politikus kijelentette, hogy Soros, Bloomberg és Tom Steyer dollártízmilliókat költ arra, hogy a demokrata jelöltek segítésével befolyásolja a politikát és adott esetben elérje, hogy elindítsanak egy impeachment- (megvádolási) eljárást Trumppal szemben. Az eljárás lényege, hogy az ország törvényhozó szerve az ország vezetőjét leválthatja. McCarthy arról is beszélt, hogy Kalifoniában a billegő körzetekben Bloomberg dollármilliókkal segíti a demokrata párti jelölteket.

– tette hozzá.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kavanaugh főbíró-jelöltről szóló szenátusi végszavazást a sorosisták megpróbálták befolyásolni. A MoveOn.org nevű, Soros György támogatását élvező szervezet azt írta: közvetlenül akartak nyomást gyakorolni a szenátorokra, mégpedig úgy, hogy az ő körzetükből akartak előhozakodni Kavanaugh-t befeketítő sztorikkal. Egyebek közt azt írták:

Soros zsoldosai tehát minden követ megmozgattak már akkor is. Donald Trump Twitter-üzenetéből kiderült, hogy az amerikai elnöknek sem tetszik, hogy egy olyan tőzsdespekuláns kívánja befolyásolni az amerikai politikát, akit senki nem választott meg. Twitter-üzenetében az amerikai elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a szenátorokra nyomást gyakorlók egyáltalán nem hétköznapi állampolgárok, hanem Soros által fizetett emberek. A Soros által indított kampány most óriási erővel folytatódik.

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.