Pesti Srácok

Javította magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF

Javította magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF

Javította idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában.

Az IMF honlapján kedden közzétett, Világgazdasági kilátások, 2018 október (World Economic Outlook, October 2018) című tanulmány szerint a magyar gazdaság idén 4,0 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a tavalyi 4,0 százalék után. Az áprilisban közzétett előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal emelték meg a valutaalap elemzői. Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,4 százalék után idén 2,8 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra rúghat a legfrissebb, októberi prognózis szerint. Az IMF a fogyasztói árak emelkedésének csak a jövő évi mértékén változtatott, az áprilisban várt 2,7 százalékot 0,1 százalékponttal emelte.

Áprilishoz képest csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét az idei és a jövő évre a valutaalap elemzői. A friss előrejelzés szerint a többlet idén 2,3 százalék, jövőre pedig 2,1 százalék lehet a 2017-ben mért 3,2 százalék után. Az áprilisi prognózisban a tavalyi évre még 3,6 százalékot adtak meg, az idei évre 2,5 százalékot, 2019-re pedig 2,4 százalékot. A munkanélküliségi ráta idén 3,9 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4,2 százalék után. Az áprilisi előrejelzéshez képest a tavalyi rátát 0,2 százalékponttal, az ideit pedig 0,1 százalékponttal emelték, míg a jövő évit változatlanul hagyták.

Az IMF elemzői arra számítanak, hogy 2023-ban a magyar gazdaság 2,2 százalékkal növekszik, az éves átlagos infláció 3,0 százalékot tesz ki, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többlete pedig 1,0 százalékra rúg majd.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.