Pesti Srácok

Kárpátaljáról 500 újoncot soroznak be idén ősszel az ukrán hadseregbe

Kárpátaljáról 500 újoncot soroznak be idén ősszel az ukrán hadseregbe

Kárpátaljáról a tervek szerint 500 újoncot soroznak be idén ősszel tényleges katonai szolgálatra az ukrán hadseregbe, ami 200 fővel haladja meg a megyéből tavasszal behívottak számát - jelentette be hétfői ungvári sajtótájékoztatóján Bohdan Cseremiszkij ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetője.

Az ezredes elmondta, az Ukrajnában október 1-jén kezdődő őszi behívási időszak idén a szokásosnál egy hónappal tovább, december 31-ig tart, mert a korábbinál több újonc besorozását tervezik. Hozzátette: míg Kárpátaljáról idén tavasszal 200 fiatalt hívtak be tényleges katonai szolgálatra, addig a három hónaposra bővített őszi sorozási időszakban félezer újoncnak kell bevonulnia - adta hírül a goloskarpat.info kárpátaljai hírportál. Cseremiszkij azt is közölte, a kárpátaljai sorkötelesek körében tömeges a katonai szolgálat alóli kibúvás. A behívottak 80 százaléka nem jelenik meg a hadkiegészítő parancsnokságokon. Elmondása szerint a helyzet az Ökörmezői, Técsői, Munkácsi és Nagybereznai járásokban a legrosszabb, ahol a sorkötelesek több, mint 90 százaléka nem tesz eleget a behívásnak. Szerinte valamivel jobb a helyzet az Ilosvai és a Szolyvai járásokban, ahol ez az arány 50 és 60 százalék között van.

Megjegyezte, ha a sorköteles korú fiatal nem kap behívót, akkor önként kell jelentkeznie a területileg illetékes hadkiegészítő parancsnokságon. Ukrajnában a sorkötelezettség a 20 és 27 év közötti férfiakra terjed ki, de önként a 18. és 19. életévüket betöltött ifjak is jelentkezhetnek tényleges katonai szolgálatra. A szolgálat időtartama az ukrán hadseregben 18 hónap, de a mester fokozattal rendelkező diplomásoknak 12 hónapot kell katonáskodniuk. A tényleges sorkatonai szolgálatot teljesítő katonák a törvény értelmében nem vezényelhetők a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetbe, hacsak ezt önként nem kérik. Az év végéig Ukrajnában közel 18 ezer újoncot hívnak be, közülük 9 ezren a hadseregben, 6,5 ezren a nemzeti gárdában, 1550-en a határőrcsapatoknál, 900-an a speciális állami szállítmányozási egységeknél teljesítenek majd szolgálatot. A legtöbb regrutára Dnyipropetrovszk (1850 fő), Harkiv (1300 fő) és Odessza (995 fő) megyékből számítanak.

Forrás: MTI; Vezető kép: Unian.info

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.