Pesti Srácok

Kibertámadás érte a szlovák külügyminisztériumot

null

Kiterjedt kibertámadást hajtottak végre a szlovák külügyminisztérium ellen - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után Pozsonyban. Pellegrini szerint egyelőre nem lehet pontosítani, ki állhat a támadás mögött.

- fejtette ki a miniszterelnök, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

Szakértők most azt vizsgálják - fejtette ki a kormányfő -, hogy ki állhat a támadás mögött, illetve milyen adatokat akart eltulajdonítani.

PestiSracok facebook image

- szögezte le Peter Pellegrini konkrétumok közlése nélkül. A védekezés érdekében szükség van együttműködésre a szomszédos országok szakértőivel - tette hozzá a kormányfő, aki szerint a támadás tényét éppen ezért hozták nyilvánosságra.

Arra a kérdésre, hogy kiszivárogtak-e valamilyen bizalmas információk a szlovák külügyminisztérium számítógépes rendszeréből, a kormányfő nem adott egyértelmű választ. Annyit mondott, hogy mindez jelenleg vizsgálatok tárgya.

Forrás:

MTI;

Fotó:

nhungboon