Pesti Srácok

Kirakják a migránsokat az olasz faluból, ahová a polgármester hívta meg őket

null

Az olasz belügyminisztérium szombaton elrendelte a menedékkérők menekültszállásokra átköltöztetését a dél-olaszországi Riace falujából, amelynek polgármesterét, Domenico Lucanót a hónap elején házi őrizet alá helyezték, mert állítólag törvénytelen eszközökkel segítette az illegális bevándorlást.

A tárca közlése szerint a menedékkérők áthelyezését a jövő héten kezdik el. A hatóságok egyebek között azzal vádolják Lucanót, hogy közreműködött érdekházasságok létrejöttében, így segítve a migránsokat, hogy hivatalos jogi státust nyerjenek Olaszországban. A polgármester a migráció támogatójaként tett szert nemzetközi hírnévre. Tevékenységének köszönhetően több száz migráns telepedett le az alig kétezer lakosú Riacében. A kétezres években a baloldali polgármester az elsők között volt, aki a migráció segítségével kívánt életet lehelni az általa vezetett, ezernyolcszáz fős faluba. Azóta afgánok, eritreaiak és irakiak tucatjai telepedtek le Riacében, újra benépesítve a települést. Tevékenységüknek köszönhetően fellendült a helyi kézművesség és a turizmus. A helyi szemétszállítást is a közbeszerzési eljárást megkerülve migránsok munkaközösségeinek engedte át. Az APA osztrák hírügynökség szerint Matteo Salvini belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga vezetője elejét akarja venni annak, hogy más olasz települések és falvak Riace példáját kövessék. Salvini üdvözölte Lucano őrizetbe vételét és bírálta a jótevőket, akik szerinte Olaszországot bevándorlókkal akarják feltölteni.

Forrás: MTI. Fotó: Today.it

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.