Pesti Srácok

Kormányszóvivő: Szuverenitás nélkül nem lehet elérni a nemzeti célokat

Kormányszóvivő: Szuverenitás nélkül nem lehet elérni a nemzeti célokat

2018-ban is nyilvánvaló, hogy szuverenitás, függetlenség és önállóság nélkül nem tudja elérni céljait egy nemzet, és az október 23-i ünnepségeket is ennek jegyében szervezik - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A Terror Háza Múzeum előtt beszélve a kormányszóvivő kiemelte: pár napon belül lesz az a nemzeti ünnep, amelyen a magyarok és a világ számára a 20. század egyik legfontosabb momentumára emlékezünk. Kovács Zoltán hangsúlyozta: 1956 hősei a magyar szuverenitásért, függetlenségért küzdöttek és megerősítették azokat az alapokat, amelyeket a korábbi szabadságharcok lefektettek, ezzel pedig lehetővé tették, hogy a 21. század elején Magyarország szabad, független és szuverén országként éljen.

Úgy vélte, az '56-osok munkáját felértékelik a mai folyamatok, hiszen most, 2018-ban is nyilvánvaló a szuverenitás, függetlenség és önállóság szükségessége, ugyanis ezek nélkül egy nemzet nem tudja elérni a céljait, amelyek a megmaradását és a jövőjét biztosítják. A kormányszóvivő az ünnepi programokról elmondta: a megemlékezések október 22-én indulnak, 14 órakor az 1956-os műegyetemi emlékműnél Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet. A résztvevők átvonulnak a hagyományos műegyetemi ünnepségre, ahol 15 órakor beszédet mond Boross Péter volt miniszterelnök - közölte.

Kitért rá: az ünnepség kiemelkedő eseménye este lesz a Bem József téren, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tart beszédet. Kovács Zoltán emlékeztetett: 23-án reggel a hagyományos zászlófelvonással és katonai tiszteletadással indul a nap, napközben pedig ingyenesen látogatható lesz az Országház. 15 órakor a Terror Háza Múzeumnál beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök - tette hozzá. Este a Magyar Szimfonikus Zenekar és az Anna and the Barbies ad koncertet. A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy az operatív törzs már hétfőn megkezdte munkáját, a héten pedig elfogadják a biztosítási tervet és minden olyan szükséges dokumentumot, amely lehetővé teszi az ünnep zavartalan lebonyolítását. Minden érintett azon dolgozik, hogy mindenki szuverén államhoz méltón, szabadon ünnepelhessen - zárta szavait Kovács Zoltán.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.