Pesti Srácok

Kunhalmi szerint lebutított és lerongyolt a magyar állami közoktatás

Kunhalmi szerint lebutított és lerongyolt a magyar állami közoktatás

Az MSZP szerint a magyar oktatás mélyen az ország gazdasági ereje és kulturális szintje alatt teljesít. Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, a párt választmányának elnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a tudásválságon túl olyan mély morális válságot okozott az oktatásban az Orbán-kormány, amelyben "nemhogy tanítani és nevelni nem lehet, hanem már létezni is szinte lehetetlen".

Példaként egy budafoki gimnázium 12 tanárának felmondását és a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatójának lemondását említette, továbbá a válságtünetek között említette a tanárhiányt is.

Kunhalmi Ágnes egy friss felmérésre hivatkozva azt mondta: tíz családból négy el szeretné vinni gyermekét az állami oktatásból.

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg.

A szocialista politikus szerint ahogy a magyar egészségügy, úgy a közoktatás is lassan kettészakad fizetős és nem fizetős szolgáltatásra. Kitért arra is, hogy Magyarország eredményei sok területen romlanak az Oktatási és Képzési Figyelő 2018. évi kiadása szerint, amely különböző mutatószámok alapján értékeli az uniós tagországok oktatási rendszerét.

Közölte: ha az önfenntartás felé kívánja a miniszterelnök elvinni a magyar felsőoktatást, akkor arra lehet számítani, hogy még kevesebben tudnak majd bejutni még a középosztályból is a felsőoktatásba. Jelezte, az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra 10 százalékra fogja visszaszorítani azok arányát, akik végzettség nélkül hagyják el a közoktatást. Magyarországon 2014-ben 11,4 százalék, 2017-ben pedig már 12,5 százalék volt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik általános iskolai végzettség nélkül kerültek ki a közoktatásból - mondta Kunhalmi Ágnes.

A szocialista politikus szerint "ha így folytatódik tovább, szakképzett munkavállalók nélkül marad a magyar ipar és gazdaság".

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Czeglédyék elcsalt milliárdjaiból 60 millió mehetett csak a 2014-es kampányra

Exkluzív 2022 december 8.
A 2014-es országgyűlési választások kampányára 60 millió forintot költhetett a vád szerint a Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet, amely egy kiépített iskolaszövetkezet hálózat által a vád szerint összesen 6 és félmilliárd forint adót csalt el. Ez derül ki a PestiSrácok.hu birtokába került, a Czeglédy-ügy nyomozati szakában tett egyik terhelti vallomásból. Lapunk korábban megírta, hogy a Csongrád-Csanád megyei Főügyészség előtt még a vádemelést megelőzően több gyanúsított is beszélt arról, hogy az elcsalt pénz, ahogy egyikük fogalmazott "magasabb célokat szolgált", abból politikai kampányokat finanszíroztak. Birtokunkba került több ilyen vallomás is, melyekben többek közt az is szerepel, hogy Czeglédy az iskolaszövetkezet bizniszből nem csak a szombathelyi kampányt finanszírozta, hanem az országos kampány költségeibe is beszállt és vélhetően nem csak az MSZP-nek és a DK-nak segített, ugyanis a Human Operator könyvelésében az LMP-nek kiállított bizonylatok is szerepeltek. Az egyik kapcsolata Czeglédynek Kunhalmi Ágnes lehetett, akivel az egyik vádlott társ füle hallatára beszéltek a pénzügyekről.