Pesti Srácok

Lendvai: Kedves másképp gondolkodók, tessék kikiabálni a budiból! (Videó!)

Kedves más módon gondolkodók – tehát nem a kormánypolitikát kedvelők –, ne tessék bezárkózni a budiba! Többen vagyunk, mint gondolnánk! Tessék kikiabálni a budiból, tessék kijönni! - ezt Lendvai Ildikó, az utódpárti MSZP egyik alapítója nyilatkozta, mégpedig - tessék kapaszkodni! - a Magyar Nemzeti Budi TV műsorában, stílszerűen egy pottyantósból. A Facebookon közreadott műsorban, amely véleményünk szerint nemcsak a Sas-kabarét, de az egykori Budapest TV legcikibb adását is mélyen alulmúlta színvonalban, Lendvai elárulja, az ellenzék nincs lefizetve. Maguktól jutottak oda, ahová...

A Demokrata.hu szúrta ki azt a Sas-kabarét is mélyen alulmúló videó-produkciót, amely annyira bizarr, hogy szavakat is alig találni hozzá.

A Magyar Nemzeti Budi TV szellemi atyja Ujhelyi Sándor, a Migration Aid migránsbetelepítő szervezet egyik alapítója, szellemesnek, mitöbb mélynek és szatirikusnak szánt műsorát egy klasszikus gravitációs budi köré szervezte.

Az eredeti koncepció szerint riporter és interjúalany egymás mellett ülnek a pottyantósban, és beszélgetnek. Talán valami Örkény István-féle Tóték-utánérzés akarna lenni, de nem is érdemes bármiféle párhuzamot is keresni. Ez olyan típusú éretlen - már elnézést - prolihumor, ami a gyakran alulmúlhatatlannak hitt Budapest TV-be sem fért volna be.

PestiSracok facebook image

Lendvai, az MSZP kulturális nagyasszonya

Lenvdai Ildikónak ellenben belefért. Annak a Lendvai Ildikónak, aki a KISZ Központi Bizottsága kulturális (!) osztályán indított, majd több évig a Magyar Tudományos Akadémia aspiránsa is volt. Ezután a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott munkatársként, később alosztályvezetőként, végül osztályvezető-helyettesként.

Bármily meglepő, pályája csúcspontját nem a közreműködésével megalapított MSZP pártelnöki tisztségének elnyerése jelentette, hanem az a budi, ahová önként és dalolva bevonult.

Annyira kínos és megalázó mindez, és annyira kétségbeejtő, hogy egy ezen az értelmi színvonalon álló politikus, ráadásul büszke nőjogi aktivista bármi is lehetett ebben az országban, és hogy döntési helyzetben volt kulturális területen. Írhatnánk vicceskedve, hogy na, végre odakerült, ahová való, meg ilyen hasonló budis poénokat, de mint többen is állítják a baloldalon, a humor nem jobboldali műfaj. Mi ezen már csak szánakozni tudunk, ahogyan Demszky Gáboron és ágyba csábító nyakszorításán.

Saját magunktól jutottunk ide

Hogy miről beszélhet két ember ebben az általuk felvállalt szituációban, azt mindenki megnézheti. Ujhelyi Sándor hosszan méltatja Lendvait, aki több napon keresztül kenyerek százait kente a bevándorlóknak, innen ugyanis az ismeretség. Lendvai Ildikó arról beszélt, legnagyobb fájdalmára az összefogás kezd szitokszóvá válni, holott anélkül nem fog menni a kormányváltás. Később azt is elmondja, sokszor vádolják az ellenzéket azzal, hogy szándékosan bénáznak és le vannak fizetve.

– mondja Lendvai, amin a szituációból kiindulva sem vagyunk meglepődve. A rendszeres tüntetések kapcsán pedig Gyurcsánynak jól odaszúrva úgy nyilatkozik,

Ujhelyi István a következő vendég?

Később az is kiderül, hogy a Sargentini-jelentést büszkén megszavazó szocialista Ujhelyi István lehet a következő vendég a Budi TV-ben. Lendvai, aki nagyszerű, tehetséges és egyre inkább beérő politikusnak tartja Ujhelyit, így invitálja az EP-képviselőt:

A műsor végén pedig Lendvai lehetőséget kap arra is, hogy elmondja a budi-zárszót:

Forrás: facebook.com/demokrata.hu; Vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.