Pesti Srácok

Másfél milliárd forintnyi illegális dohányárut vont ki a feketepiacról az adóhatóság

Másfél milliárd forintnyi illegális dohányárut vont ki a feketepiacról az adóhatóság

Nyolc hónap alatt másfél milliárd forintnyi illegális dohányárut vont ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tudta meg a Magyar Idők.

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók január eleje és augusztus vége között több, mint 29 millió szál cigarettát vontak ki a feketepiacról, a tetemes mennyiség együttes értéke pedig jócskán túllépte az 1,2 milliárd forintot. Finomra vágott és más fogyasztási dohányból meghaladta a 7,5 tonnát a lefoglalt mennyiség. Ezt a tételt nem kevesebb, mint 215 millió forintért értékesítették volna az illegális szereplők.

- mondta a lapnak a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője, Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy. Úgy fogalmazott, egyesek például a Tiszán, az áru úsztatásával kísérleteznek, de olyanok is akadnak, akik teherautóban, személykocsiban elrejtve hozzák be az árut vagy szállítják az országba a cigarettát, a dohányt. A szóvivő hangoztatta, hogy a csempészet visszaszorításának érdekében a NAV a modern technikát és a bűnüldözés hagyományos eszközeit is beveti. Előbbiek között megtalálható a teherautó- és a vonatröntgen, és ide tartozik a drón is. A hatóság kötelékében jelenleg három tucat szolgálati kutya is dolgozik, az ebek évente több száz millió forint értékű illegális árut szagolnak ki.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.