Pesti Srácok

Megfosztották belga állampolgárságától a Sharia4Belgium terrorszervezet egykori vezetőjét

Megfosztották belga állampolgárságától a Sharia4Belgium terrorszervezet egykori vezetőjét

A terrorszervezet működtetése miatt tizenkét éves börtönbüntetését töltő Fouad Belkacemet korábban gyűlöletbeszéd miatt is elítélték Belgiumban, amiért olyan videókat töltött fel az internetre, amelyekben a "hitetlenek" legyőzésére, szent háborúra szólított fel, illetve a saría, az iszlám törvénykezés bevezetését sürgette. Védőügyvédje attól tart, a terroristát visszatoloncolják Marokkóba, ami szerinte "katasztrófa lenne számára és a családja számára is, ott ugyanis nem mindig tartják tiszteletben a demokratikus értékeket".

A helyi sajtó tájékoztatása szerint a fellebbviteli bíróság a döntést azzal indokolta, hogy a 2012-ben feloszlatott szalafista terrorista csoportot vezető Fouad Belkacem súlyosan megsértette állampolgári kötelességeit.

- közölte Liliane Verjauw, az immáron csak marokkói állampolgársággal rendelkező elítélt jogi képviselője. Az ügyvéd elmondta, attól tart, hogy Belkacemmel példát akarnak statuálni, és következő lépésként ki fogják toloncolni Marokkóba, ami "katasztrófa lenne számára és a családja számára is, ott ugyanis nem mindig tartják tiszteletben a demokratikus értékeket".

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

A terrorszervezet működtetése miatt tizenkét éves börtönbüntetését töltő Belkacemet korábban gyűlöletbeszéd miatt is elítélték Belgiumban, amiért olyan videókat töltött fel az internetre, amelyekben a "hitetlenek" legyőzésére, szent háborúra szólított fel, illetve a saría, az iszlám törvénykezés bevezetését sürgette.

Belkacem volt a Sharia4Belgium szellemi vezetője, amely harcosokat toborzott a Szíriában küzdő dzsihadisták számára Belgiumban. A férfi a bíróság szerint számos fiatal radikalizálásáért felelős.

Forrás: MTI; Fotó: hvbl.be

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.