Pesti Srácok

Megsínyli C. Ronaldo vagyona az erőszak-botrányt

Megsínyli C. Ronaldo vagyona az erőszak-botrányt

Egyre komolyabb bajban van Cristiano Ronaldo, akit anyagi szempontból is érzékenyen érint szexuális erőszak-botránya. A harminchárom éves, ötszörös aranylabdás portugál eddig több, mint egymillió dollárt fizetett ki ügyvédek szolgálataiért. A Juventus focistája mindent megtesz, hogy elkerülje a börtönbüntetést, a jogászok pedig – nem kevés pénzért – azon fáradoznak, hogy megvédjék a hírnevét, és sikeresen megcáfolják a súlyos vádakat, amelyekkel illették. A csapatban sztárügyvédek mellett segédkezik korábbi rendőrségi és igazságügyi szakértő is – írta a Blikk.

Ronaldónak azért van szüksége a fenti szakértőkből álló csapatra, mert az elmúlt hetekben több nő azt állította, a focista erőszakoskodott velük. Elsőként Kathryn Mayorga vádolta meg, a nő állítása szerint a focista kilenc éve egy Las Vegas-i hotelben análisan megerőszakolta, majd több, mint százmillió forintnak megfelelő dollárt fizetett a hallgatásáért. Az ügyet a német Spiegel című lap göngyölítette fel újra, az újság a nő orvosi látleleteit, valamint a Ronaldo beismerő vallomását tartalmazó dokumentumokat is nyilvánosságra hozta. A futballista sztárügyvédje, az amerikai Peter S. Christiansen szerint utóbbi okmányok számítógépes kalózok által készített hamisítványok. "Azok a dokumentumok, amelyek ügyfelem állítólagos beismerő szavaival végigjárták a médiát, csak kitalációk. Az álláspontunk változatlan, Cristiano Ronaldo minden ellene felhozott vádat tagad" – hangsúlyozta a jogász.

Később újabb állítólagos áldozatok jelentkeztek, akik a sajtónak azt állították, hogy Ronaldo velük is erőszakoskodott. A sportoló erre reagálva a közösségi oldalán jelentette ki: "Határozottan tagadom az ellenem felhozott vádakat. A nemi erőszak utálatos bűn, amely ellenkezik azzal, amiben én hiszek. Azon leszek, hogy tisztázzam a nevem, ezért nem szeretném táplálni a találgatásait azon embereknek, akiknek az a céljuk, hogy az én káromon hívják fel magukra a figyelmet. Tiszta a lelkiismeretem, nyugodtan várom a vizsgálat eredményét" – írta a Facebookon a klasszis. Amennyiben Cristiano Ronaldo valóban nemi erőszakot követett el, nagyon súlyos büntetés várhat rá, a számára legrosszabb forgatókönyv szerint akár életfogytiglanra is börtönbe zárhatják, ugyanis a vélt helyszínen, Las Vegasban Nevada állam törvényei szerint nem évül el a fenti bűncselekmény.

Forrás: Blikk.hu; Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovski

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.