Pesti Srácok

Nyomozást rendelt el az ügyészség a szívsebész meghalt betege ügyében

null

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a kirúgott szívsebész meghalt betege ügyében – tudta meg a Zoom.hu.

Ismert, a vitatott műtét fél évvel ezelőtt történt a kardiológiai intézetben. Akkor egy államilag finanszírozott szívműtét alatt egy privát mellplasztikai műtétet is elvégeztek egy betegen, amit viszont az OEP nem támogat. Amikor ez kiderült – merthogy lepapírozva állítólag nem volt –, az intézet megbízott főigazgatója vizsgálatot indított, s ennek lett az eredménye az elbocsátás. Az Index szerint a megbízott főigazgató és Székely László között korábban is több konfliktus feszült, talán emiatt is döntött Andréka a legsúlyosabb büntetésről. A főigazgató az Indexnek azt írta: egy súlyos jogi-etikai vétség miatt kényszerült felmenteni a munkavégzés alól Székely Lászlót. Ez a döntés egy több hete tartó vizsgálat eredményeként született, és meghozatalában egy teljes szakértői és jogi apparátus segédkezett. A betegutak teljes és tudatos összekeverése, vagyis az államilag finanszírozott szívműtét és a privát plasztikai műtét egy időben történő elvégzése nem engedélyezhető – fogalmazott közleményében a főigazgató. Az ügyben Tényi István tett feljelentést.

Korábban megírtuk, alaptalannak bizonyult az az állítás, hogy megmenthető lett volna annak a héten elhunyt férfinak az élete, ha a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet nem mond fel Székely Lászlónak, a szívsebészeti osztály vezetőjének. A méltán elismert szívsebész semmilyen, az intézményben fellelhető dokumentációt nem készített az ötvenöt éves betegről, aki így nem is szerepelt semmiféle hivatalos műtéti várólistán. Az orvos ezzel súlyos vétséget követhetett el. A férfi egy érimplantátumot kapott volna; bizonytalan, hogy Székely egyáltalán megrendelte-e azt az intézmény hivatalos eljárásrendjében, holott a balliberális sajtó állítása szerint sürgős esetről volt szó. Portálunk úgy értesült, hogy a kirívó szabálytalanságok sorát elkövető szívsebész ellen teljes körű vizsgálatot indítottak, Székely László pedig esetleg Pécsett folytathatja pályafutását.

Forrás: Zoom.hu/PS; Vezető kép: Mohai Balázs/MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.