Pesti Srácok

Románia továbbra sem számolt el az 1989-es romániai forradalom miatt

Románia továbbra sem számolt el az 1989-es romániai forradalom miatt

Kártérítés kifizetésére kötelezte Romániát a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely azért marasztalta el Bukarestet, mert nem vizsgálta ki elfogadható határidőn belül az akkori eseményeket.

A bírósági ítéletről a Mediafax román hírügynökség számolt be szerdán. Romániát az 1989-es forradalom 23 áldozatának hozzátartozói perelték be, akik Bukarest, Slobozia, Targoviste és Resicabánya városokban vettek részt az akkori eseményekben, amelyek eredményeként Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátort elűzték a hatalomból. Az áldozatok vagy életüket vesztették, vagy megsebesítették őket. Az ítélet szerint a román államnak három hónapon belül kell fejenként 15 ezer euró kártérítést fizetnie az áldozatoknak, illetve hozzátartozóiknak. A strasbourgi emberjogi bíróságon nem először marasztalták el Romániát az 1989-es forradalom körülményei kivizsgálásának halogatása miatt.

Románia 2016-ban nyitotta újra a forradalom aktáit, miután az áldozatok jogainak védelmére hivatott December 21-e Egyesület több tagja szintén pert nyert az EJEB-en, amely elmarasztalta Romániát, hogy nem szolgáltatott igazságot a forradalom áldozatainak. Büntetőjogi eljárás indult többek között Ion Iliescu volt államelnök, Petre Roman volt miniszterelnök és Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes ellen.

A katonai ügyészség már 2016 decemberében bejelentette, hogy emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítja az 1989-es forradalom idején hatalomra került vezetést. A vádhatóság szerint szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember 1989. december 22., Nicolae Ceausescu menekülési kísérlete után. Az ügyészségi vizsgálat jelenleg még folyamatban van.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.