Pesti Srácok

Soros György emberei vezetik Ukrajnát, akiket most a magyarok ellen használ fel a spekuláns

Soros György emberei vezetik Ukrajnát, akiket most a magyarok ellen használ fel a spekuláns

Nagyon úgy fest, hogy Soros György uralma alá hajtotta az ukrán kormányt: saját embereit ültette politikai és gazdasági kulcspozíciókba. Ahogy azt az Origo megírta, a jelenlegi ukrán vezetést már a hatalomba is Soros György és hálózata segítette, majd a spekuláns a kormányt a hozzá közvetlenül is köthető emberekkel pakoltatta tele. A lap szerint Soros az üzleti szféra kulcspozícióit is igyekezett megszerezni. Ennek érdekében pedig beültette a saját embereit az egyik legnagyobb állami vállalat, a Naftogaz vezetőségébe, tulajdonrészt szerzett az IT-szektorban, és ezt tervezi a mezőgazdaságban is. Mivel a magyar kormány volt, amely lebuktatta Soros hálózatát és annak Európát romba dönteni szándékozó bevándorláspolitikáját, így nincs azon mit csodálkozunk, hogy az utóbbi időben megszaporodott Ukrajna Magyarország és a kárpátaljai magyar kisebbség elleni agresszív támadásainak a száma.

Az ukránok támadási hulláma a közoktatási törvény módosításával kezdődött, amelyet tavaly szeptemberben a magyar kormány és a parlament - és számos más külföldi kormány és szervezet - egyhangú tiltakozása ellenére fogadott el az ukrán parlament és írt alá Porosenko elnök. A törvény jelentősen korlátozza az Ukrajnában élő kisebbségek, így a 150 ezres kárpátaljai magyarság anyanyelvi oktatásának lehetőségét.

Az ukrán hatóságok nemrégiben egy titkosszolgálati akciót hajtottak végre a beregszászi konzulátuson, rejtett kamerás felvételt készítettek egy állampolgári eskütételen. Azonban a beregszászi konzul, aki a felvételen látszik, semmilyen jogszabályt nem sértett – mondta el korábban Szijjártó Péter külügyminiszter is. Kijev mindezek ellenére úgy döntött, hogy kiutasítja a konzult.

Az origo.hu emlékeztet, hogy emellett egy ukrán szélsőséges oldal több, mint 300 olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatait hozta nyilvánosságra, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok. Ezek olyan adatokat tartalmaznak, amelyek csak kormányzati vagy titkosszolgálati forrásból kerülhettek ki. Közben arról is lehetett olvasni, hogy a munkácsi vár turulszobrát kívánják az ukrán címerre kicserélni, amelyre már pályázatot is hirdetett a várkapitányság.

PestiSracok facebook image

– írja a lap. Úgy vélik, különös, hogy épp akkor gyűlik meg a baja a magyarokkal, amikor hazánk kormánya erőteljesen kritizálja Soros és hálózatának működését Európában, különös tekintettel az illegális bevándorlást szervező Soros-szervezetekre.

Korábban a WikiLeaks is nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, amelyekből világosan látszik, Soros György elszántan dolgozott azon, hogy a neki megfelelő államszerkezet jöjjön létre Ukrajnában. Erre bizonyíték is van, Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök 2015 novemberében – akkor még házelnökként – találkozott is Soros Györggyel, hogy megvitassák az ukrán reformokat, azon belül a decentralizációs folyamatot és a bírósági reformot. Az Origo szerint az is árulkodó, hogy a kisebbik kormánypárt (Népfront) elnökét, Arszenyij Jacenyukot (korábbi miniszterelnököt) régóta támogatja Soros. 2014. decemberi levelében Soros egyszerűen barátjának szólítja Jacenyukot és Porosenkót.

Ráadásul a jelenlegi ukrán elnök, Petro Porosenko személyesen tüntette ki Soros Györgyöt a létező legmagasabb állami kitüntetéssel.

Forrás: Origo; Vezető kép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.