Pesti Srácok

Soros György veszített a magyar kötvényprogramon - ez a Transparency kritikájának valódi oka

Soros György veszített a magyar kötvényprogramon - ez a Transparency kritikájának valódi oka

2012 és 2016 között Magyarországnak vissza kellett fizetnie a Gyurcsány-kormány által felvett IMF-hiteleket. Ezt Soros György is szívesen finanszírozta volna, de Magyarország más utat választott - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Mint írják, a lakossági devizakötvényekből és letelepedési kötvényekből fizették vissza az adósságot. Ez Soros gazdasági érdekeit sértette. Ezért rágalmazzák a Soros által fizetett szervezetek - mint például a Transparency International - a magyar kötvényprogramot. A valóság az ÁKK számításaiban olvasható, amit a mai napon nyilvánosságra hoztak.

A közlemény szerint a Letelepedési Kötvényprogram jelentős kamatmegtakarítást eredményezett az állam számára. Egy válságos időszakot követően segítette Magyarország finanszírozását.

A kötvényprogram elősegítette a 2010 előtt felvett, magas kamatozású IMF-hitel visszafizetését, melynek kamata a 2013. májusi törlesztéskor a 4%-ot is meghaladta, szemben a Letelepedési Magyar Államkötvény akkori 2,53%-os éves kamatával. A magyar állam 2013 és 2017 között összesen 1,84 milliárd euró névértékben kibocsátott ki Letelepedési Magyar Államkötvényt. A program elindításakor megállapított kedvező kamatfeltételeknek köszönhetően számottevően csökkentek az államadósság kamatkiadásai.

Az államadósság finanszírozási helyzete az elmúlt években jelentősen javult. A makrogazdasági folyamatok és az állam finanszírozási helyzetének intenzív javulása tette lehetővé 2017-ben a Letelepedési Magyar Államkötvény értékesítésének felfüggesztését.

PestiSracok facebook image

Azt írják, hogy a lakosság részére ma is elérhető Prémium Euró Magyar Állampapír (korábban Prémium Euró Magyar Államkötvény) kamata jelenleg 2,9%, és 2013 óta végig magasabb kamatozású volt, mint a Letelepedési Magyar Államkötvény hozama. A Prémium Euró Magyar Állampapír konstrukcióval összehasonlítva a Letelepedési Kötvényprogram jelentős kamatmegtakarítást eredményezett a magyar állam számára.

A költségvetés szempontjából a Letelepedési Magyar Államkötvény kamatozása a teljes kibocsátási időszakban kedvezőbb volt, mint a hasonló módon értékesített Prémium Euró Magyar Állampapír kamatozása. A Letelepedési Magyar Államkötvény konstrukció 2013-ban 1,62, 2014-ben 0,76, 2015-ben 0,2, 2016-ban és 2017-ben 0,4 százalékponttal volt olcsóbb finanszírozási eszköz az adósságkezelő számára, mint az azonos kibocsátású és lejáratú Prémium Euró Magyar Állampapír, amely költségelőny egészen a lejárati időpontig minden évben megtakarítást jelentett az adósságfinanszírozásban. Mindezeken felül a Letelepedési Magyar Államkötvény forgalmazásához kapcsolódóan az állam nem fizetett jutalékot a forgalmazóknak (ezzel szemben a Prémium Euró Magyar Állampapír esetében a jutalék szintje 1%), amely szintén kedvezőbbé tette a Letelepedési Magyar Államkötvényt, mint adósságfinanszírozási eszközt az állam számára.

A kedvezőbb feltételeknek köszönhetően 2013 és 2017 között több, mint 9,6 millió eurót (közel 3 milliárd forintot) takarított meg az állam azzal, hogy a Prémium Euró Magyar Állampapír helyett Letelepedési Magyar Államkötvényt bocsátott ki.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.