Pesti Srácok

Szabó: Volner valótlanságokat állít

Szabó: Volner valótlanságokat állít

Valakik minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpraállását és újbóli erősödését – reagált levelében Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója Volner János korábban kiszivárgott írására. A Jobbik alelnöke egy kiszivárgott levél szerint kezdeményezte a párt elnökségének feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását, mivel szerinte elfogadhatatlan a baloldali pártokkal való összefogás.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy kiszivárgott levélben Volner János, a Jobbik alelnöke arról írt, a párt katasztrofális állapotban van, a tagság jelentős része kilépett, és ha szövetkeznek az LMP-vel, akkor „létrejönne a Jobbik balliberális oldallal történő összeborulása”. Mint hozzátette, kezdeményezi a párt elnökségének feloszlatását és egy tisztújító kongresszus összehívását.

Volner levelére Szabó Gábor pártigazgató reagált, utóbbi írást a jobbikos Ander Balázs hozta nyilvánosságra közösségi oldalán. Szabó arról ír, Volner valótlanságokat állít, hiszen állítása szerint a DK-val és MSZP-vel még önkormányzati szinten sem tartják elképzelhetőnek az együttműködést. Ráadásul még az is vita tárgyát képezi, hogy az LMP-vel mennyire lehetséges önkormányzati szinten összefogni. Szabó szerint hazugság az is, hogy a májusi tisztújító kongresszus óta a tagság jelentős része kilépett volna, mivel kevesebb, mint a tagok hét százaléka lépett ki.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott, hozzátéve, szerinte valakik „nem nézték jó szemmel, és minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpraállását és újbóli erősödését”.

A Jobbik péntek délután rendkívüli frakcióülést tart, amelyet követően sajtótájékoztatón számolnak be annak eredményéről.

Forrás: MTI/azonnali.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.