Pesti Srácok

Tarlós István: Megalakul a fővárosi közfejlesztési tanács

Évtizedek óta várt fejlesztések valósulhatnak meg a kormány segítségével Budapesten 2030-ig - ha nyer Tarlós István főpolgármester jövőre is. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Tarlós István elmondta: sok mindenben megállapodtak a miniszterelnökkel, ezek egyike a fővárosi közfejlesztések tanácsa, amelyet a kormány már el is fogadott.

A főpolgármester kiemelte, a tanács ugyanúgy fog működni, mint a Podmaniczky nevével fémjelzett, 1870 és 1948 között működő Közmunkák Tanácsa. Budapest fejlesztésének ez a legszebb korszaka volt. Ami értékálló építészeti örökség Budapesten, annak a színe-java ebben az időszakban létesült - mondta Tarlós.

Hozzátette: ő vetette fel a közfejlesztések tanácsának az ötletét, mert lényegesen több beleszólást akart a városnak, mint eddig volt. A legfontosabb az, hogy a kiemelt budapesti projektek - függetlenül attól, hogy állami vagy fővárosi kezdeményezés - mind be fognak kerülni a közfejlesztési tanács elé. Ennek a tanácsnak kell megtárgyalnia és állást foglalnia. Tarlós István elmondta, a döntésekre rá kell bólintania a kormánynak és a fővárosi közgyűlésnek is.

Az ellenzéki megjegyzésekről a közfejlesztések tanácsával kapcsolatban úgy fogalmazott: sok világraszóló butaságot hallottunk az elmúlt napokban az ellenzéki kommentárokban. Elvben egy ilyen kezdeményezést mindenki évtizedek óta támogat. Most már kezdte az ellenzék, hogy igen, ez nagyon jó volt Podmaniczky idején, de a mostani a városnak rossz, mert tizenheten lesznek a kormánytól és csak ketten a fővárostól.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a miniszterelnök mellett ő lesz a társelnök. Tagja lesz a kormány oldaláról Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és Fürjes Balázs, a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki az alelnöke is lesz a bizottságnak. A főváros részéről pedig a főpolgármester és az általa delegált főpolgármester-helyettesek vagy közgyűlési polgármesterek lesznek tagok.

Forrás: Echo TV, Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.