fővárosi közfejlesztések tanácsa
Budapest 3000 milliárd forint fejlesztési forrást kap a kormánytól
Napról napra egyre kevésbé tűnik köszönőviszonyban állónak az ellenzék kommunikációja az önkormányzatok "kivéreztetéséről". Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a ma megjelent határozat, amelynek értelmében ömleni fog a pénz Budapestre a 2021–2027-es fejlesztési ciklusban, 3000 milliárd forintos fejlesztési forrásból gazdálkodhat a főváros – szúrta ki a Mandiner.Ötpontos megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén
Ötpontos megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülésén a kormány és a főváros között; ezek között szerepel, hogy a kabinet és az önkormányzat egyeztet majd az európai uniós fejlesztési források budapesti felhasználásáról. Az FKT ülése után Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tartott sajtótájékoztatót.Fürjes: háromezer milliárd forint extra támogatást javasol a kormány a fővárosnak
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén azt javasolta, hogy a következő években az állami költségvetésből és uniós forrásokból háromezer milliárd forint extra támogatás jusson budapesti fejlesztésekre. Az ülést követően a közösségi oldalán Fürjes Balázs úgy fogalmazott: több mindenben megegyeztünk, amiben pedig ma nem, abban meg akarunk állapodni a jövő hétig.Fürjes Balázs: a kormánynak támogatnia kell Budapestet, de nem gyámkodhat felette
A mindenkori kormánynak támogatnia kell Budapestet, de az is igaz, hogy nem gyámkodhat felette – mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Hiába ad a kormány hatmilliárdot a Lánchíd felújítására, Karácsonyék tovább húzogatják a szájukat (Videó!)
Fürjes Balázs értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése. Ezzel szemben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, szerinte a csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál. A kormány vállalta, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy az átkelő tizennyolc hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A kabinet semmiképpen nem támogat adóemelést, megszorításokat és a főváros eladósodását; helyette Budapest tehermentesítését, közösen megegyezett fővárosi fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek.Fürjes Balázs: a kormány nem tudja támogatni, hogy újabb hetvenmilliárd forinttal adósodjon el a főváros (Videó!)
A kormány kész fejlesztéseket és azok költségeit átvállalni a fővárostól, de nem támogatja az adóemelést és Budapest eladósítását – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatján. Fürjes Balázs közölte: a kormány konstruktív javaslattal érkezik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) csütörtök délutáni ülésére.Fürjes Balázs szerint a fővárosiak érdeke, hogy Karácsony szóba álljon a kormánnyal
Amikor a kormány Budapestet fejleszti, gyakorlatias megoldásokat keres a budapestiek érdekében: a három legfontosabb kérdés a fővárosban a közlekedés, az otthonteremtés és a városi minőségi zöldfelületek, parkok létesítése – hangsúlyozta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.Újra összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
A Nagykörút káoszba borult közlekedése végre Karácsony Gergely figyelmét is felkeltette: a főpolgármester hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az ügyben.Karácsony hajlandó újra egyeztetni a kormánnyal a fővárosi fejlesztésekről
Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára javaslatát, hogy folytassák a nyáron félbeszakadt közös munkát és újra tartsák meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa üléseit. A két oldal októberben találkozik a budapesti városházán – közölte Fürjes Balázs. A fővárosi delegációt a főpolgármester, a kormányét Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti. A kormány javaslatára napirendre kerülhet a fővárosi közösségi közlekedés, valamint a Nagykörút forgalmi átalakításának ügye is.Ajánljuk még