Pesti Srácok

Fürjes Balázs: a kormánynak támogatnia kell Budapestet, de nem gyámkodhat felette

Fürjes Balázs: a kormánynak támogatnia kell Budapestet, de nem gyámkodhat felette

A mindenkori kormánynak támogatnia kell Budapestet, de az is igaz, hogy nem gyámkodhat felette – mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban arról beszéltek, hogy a kormány sikeresnek értékelte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülését, Budapest vezetése viszont úgy látta, hogy a nagy ügyekben nem haladtak előre, vagyis ellentétesen értékelték a találkozót. Fürjes Balázs hangsúlyozta: Magyarországon két szereplőnek feladata Budapest építése, a mindenkori kormánynak és a mindenkori városvezetésnek, és nekik kutyakötelességük párbeszédet folytatni, valamint keresni az együttműködés lehetőségét.

– hangsúlyozta. Hozzátette: a csütörtöki ülésen a kormánynak több, a fővárost támogató javaslata volt, ugyanakkor azt is világossá tették, hogy nem tudnak adóemelési, megszorító vagy Budapest eladósodottságát növelő javaslatokat támogatni.

PestiSracok facebook image

Kiemelte, hogy a Demszky-féle városvezetés egyszer már adósságcsapdába vitte Budapestet és a nemzeti kormánynak 375 milliárd forint adósságot kellett átvállalnia 2010 után – ez még egyszer nem fordulhat elő. A támogató javaslatok között megemlítette, hogy tehermentesítenék Budapestet, és több fejlesztés költségét a kormány átvállalná, sőt, garanciát is adnának arra, hogy ezeket a fejlesztéseket csak a főváros által jóváhagyott tervek alapján építenék meg.

Fürjes Balázs szerint szóba került a Biodóm, a Gellért-hegyi sikló, a pesti rakpart teljes megújítása és a budai fonódó villamoshálózat meghosszabbítása. Elmondta azt is, hogy a főváros időt kért a javaslat megfontolására. Ugyanakkor az is a budapestiek érdeke lenne az államtitkár szerint, hogy a Nagykörúton – főleg most, a rossz idő beköszöntével – megszűnjön a biciklisáv, de ezt a javaslatot a főváros nem fogadta el.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.