fkt
Fürjes Balázs: a kormánynak támogatnia kell Budapestet, de nem gyámkodhat felette
A mindenkori kormánynak támogatnia kell Budapestet, de az is igaz, hogy nem gyámkodhat felette – mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Hiába ad a kormány hatmilliárdot a Lánchíd felújítására, Karácsonyék tovább húzogatják a szájukat (Videó!)
Fürjes Balázs értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése. Ezzel szemben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, szerinte a csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál. A kormány vállalta, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy az átkelő tizennyolc hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A kabinet semmiképpen nem támogat adóemelést, megszorításokat és a főváros eladósodását; helyette Budapest tehermentesítését, közösen megegyezett fővárosi fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek.Fürjes Balázs: a kormány nem tudja támogatni, hogy újabb hetvenmilliárd forinttal adósodjon el a főváros (Videó!)
A kormány kész fejlesztéseket és azok költségeit átvállalni a fővárostól, de nem támogatja az adóemelést és Budapest eladósítását – mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatján. Fürjes Balázs közölte: a kormány konstruktív javaslattal érkezik a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) csütörtök délutáni ülésére.Fürjes Balázs szerint a fővárosiak érdeke, hogy Karácsony szóba álljon a kormánnyal
Amikor a kormány Budapestet fejleszti, gyakorlatias megoldásokat keres a budapestiek érdekében: a három legfontosabb kérdés a fővárosban a közlekedés, az otthonteremtés és a városi minőségi zöldfelületek, parkok létesítése – hangsúlyozta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.Újra összeül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa
A Nagykörút káoszba borult közlekedése végre Karácsony Gergely figyelmét is felkeltette: a főpolgármester hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az ügyben.Karácsony hajlandó újra egyeztetni a kormánnyal a fővárosi fejlesztésekről
Karácsony Gergely főpolgármester elfogadta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára javaslatát, hogy folytassák a nyáron félbeszakadt közös munkát és újra tartsák meg a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa üléseit. A két oldal októberben találkozik a budapesti városházán – közölte Fürjes Balázs. A fővárosi delegációt a főpolgármester, a kormányét Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti. A kormány javaslatára napirendre kerülhet a fővárosi közösségi közlekedés, valamint a Nagykörút forgalmi átalakításának ügye is.Autómentes lesz a Városliget
Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől – egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken, a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva, amelyben az előkészítési és tervezési feladatok határidejeként 2023 közepe van megjelölve.Az állam folytatná a gödöllői hév és a 2-es metró összekötésének előkészítését
Az állam folytatná a fővárosi önkormányzattól átvéve a gödöllői hév és a 2-es metró összekötésének előkészítését a XVI. kerület polgármestere, valamint fideszes országgyűlési képviselőjének javaslatára – tudatta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) pénteken az MTI-vel.Fürjes Balázs levélben kérte Karácsonyékat arra, hogy ne mulasszák el az egyeztetéseket
Karácsony Gergelyék holnap dönteni akarnak a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosításáról a Fővárosi Közgyűlésben. Fürjes Balázs szerint ezzel a Főváros elmulasztja a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának szabályai szerint szükséges előzetes egyeztetést. Az államtitkár azt kéri: csütörtökön, az FKT-ülésen közösen vitassák meg a VÉSZ-t, és csak az egyeztetés után döntsön a Főváros – tudta meg az atv.hu kormányzati forrásból.Ajánljuk még