Pesti Srácok

Autómentes lesz a Városliget

Autómentes lesz a Városliget

Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől – egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken, a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva, amelyben az előkészítési és tervezési feladatok határidejeként 2023 közepe van megjelölve.

Vitézy Dávid azt írta: a Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át.

– közölte. Mint a bejegyzésben olvasható, a kormányhatározatban rögzített közlekedéspolitikai célok és intézkedések között szerepel az is, hogy csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is lezárják. A forgalmi korlátozás a trolibuszokat nem érinti. Teljesen autómentes lesz a Hősök tere mind a Műcsarnok, mind a Szépművészeti Múzeum előtt, megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben – az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve –, a célforgalmi parkolási igényeket a Liget Budapest projektben épült új Dózsa György úti mélygarázs látja majd el. Az M3-as autópálya felől érkező autóforgalom számára 1500 férőhelyes új P+R parkoló épülhet az autópálya-bevezető–Hungária-gyűrű–Mexikói út csomópontjában, a Mexikói úti kisföldalatti-végállomásnál.

PestiSracok facebook image

– írta Vitézy Dávid. Közölte: új közúti és villamos-felüljáró tervezését kezdi meg a BFK a Nagy Lajos király útja és Szegedi út vonalában, a váci vasútvonal és Rákosrendező fölött, a Béke térig. Az új felüljáró összeköti Zuglót Angyalfölddel, tehermentesítheti a Hungária körutat és segíthet az M3-as autópályáról érkező forgalomnak az autók elől elzárt Városliget elkerülésében. Az új villamoskapcsolat pedig a 3-as villamosgyűrű folytatását jelenti majd Angyalföld felé. A BFK a fenti előkészítési, tervezési feladatokat a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködésben végzi majd a kormányhatározat szerint – olvasható a bejegyzésben. A kormányhatározat szerint az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésének, valamint a hatósági engedélyeztetésnek a határideje 2023 júniusának vége.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.