Pesti Srácok

Troll: A tarháló Index nélkül is van élet

Az Index magasabb szintre emelte a tarhálást. Az állítólag „nyomorgó” országban öt nap alatt közel ötvenmilliót sikerült kalapozniuk. A portál azzal vezette fel a kéregetést, hogy lekapcsolták az oldalt, hogy prezentálják, milyen lenne az élet nélkülük. Az ECHO TV Troll című műsorában Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese elmondta, nem állt meg az élet, hiszen szinte senkinek fel sem tűnt, hogy lekapcsolták 45 percre az oldalt. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa kiemelte: az Index reklámbevételei tavaly a csúcson jártak, jól működtek és van pénzük.
- fogalmazott. Szarvas Szilveszter véleménye szerint, egy normális médiumnál következményeinek kellene lennie, ha leállítanak egy oldalt.
- tette hozzá. Pindroch Tamás kiemelte, a hirdetők szempontjából biztosan okozott gazdasági kiesést, hiszen ők fizetnek azért, hogy megjelenjenek a portálon, és ha nincs portál háromnegyed óráig, nem fognak örülni neki, vagy azt mondják, azt a pénzt kérik vissza.
Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője szerint nem kellene komolyan venni az Index próbálkozásait.
- fogalmazott. Hozzátette: ezzel a tulajdonosokat próbálják provolkálni. Egy tulajdonosa a médiumnak megmondhatja, milyen irányultsága legyen az oldalnak, újságnak, és ez így normális.
- emelte ki.
Forrás: Echo TV
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.