Pesti Srácok

Ünnepeltek a szocialisták - Ma 29 éves az MSZP, a kommunista diktatúra utódpártja

Ünnepeltek a szocialisták - Ma 29 éves az MSZP, a kommunista diktatúra utódpártja

Az MSZP elnöke szerint a mostani jobboldali, sőt szavai szerint már-már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani. Az MSZP születésnapját megünnepelve Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke ugyanakkor arról beszélt, sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata.

Tóth Bertalan vasárnap, Budapesten az ellenzéki párt választmányi ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ezen a napon 29 éves MSZP-t megünnepelve megerősítették a nyári tisztújításon megkezdett út folytatását.

- fejtette ki. Hozzátette, olyan országot akarnak, ahol mindenkinek esélye van a felemelkedésre. A pártelnök, aki a parlamenti frakció vezetője is, közölte, egy baloldali párt számára elfogadhatatlan a Fidesz által képviselt társadalompolitika.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Tóth Bertalan emlékeztetett, a Fidesz azt ígérte, hogy rendbe teszi az egészségügyet, ehhez képest a szaktárca beavatkozása miatt meghalt egy kirúgott szívsebész műtétre váró betege. Szerinte a Fidesznek nem számít a betegek sorsa, csak az, hogy saját akaratát hajtsa végre.

- mondta.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata. Hozzátette, a baloldal továbbra is az emberek oldalán áll, azt szeretnék, ha az emberek jövője biztosítva lenne, ha minden embernek megfelelő lakhatása, bére, munkakörülményei lennének. Az egyik legfontosabb feladatként beszélt a magyar baloldal egységének és a magyar demokraták közösségének megteremtéséről. Szerinte az MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalmi bizalmat, ehhez változnia kell.

Tóth Bertalan kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a választmány délután dönt az európai parlamenti és az önkormányzati választáson a jelöltállítás alapelveiről.

- tette hozzá. Egy másik kérdésre Kunhalmi Ágnes azt mondta, rossz iránynak tartja jelenlegi formájában a Corvinus Egyetem magánosítását és az önfenntartó felsőoktatás modelljét.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.