Pesti Srácok

Varga Mihály: a Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben már a magyar álláspont is érvényre jut

Varga Mihály: a Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben már a magyar álláspont is érvényre jut

A Világbank migrációról alkotott elképzeléseiben ma már érvényre jut a magyar álláspont is, azaz elsősorban a migrációt kiváltó okokra, a problémák helyben történő megoldására koncentráló fejlesztéspolitikai irány jelenik meg - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank-csoport éves közgyűlését követően a Pénzügyminisztérium (PM) által szombaton az MTI-nek eljutatott közlemény szerint.

A Balin tartott nemzetközi tanácskozáson elhangzott: a globális kilátások változóban vannak, a növekedés kevésbé kiegyenlített, a kockázatok pedig már rövid távon is erősödnek a pénzpiaci nyugtalanságok, a kereskedelmi viták eszkalálódása, a geo- és belpolitikai fejlemények miatt - közölte a PM.

A közlemény szerint Varga Mihály az eseményen arról is beszámolt, hogy a közelmúltban végrehajtott tőkeemelések lehetővé teszik, hogy a Világbank a pénzügyi védőhálók kiépítésével hozzájáruljon a szegényebb, illetve a migrációs válságban érintett országok megsegítéséhez, a munkahelyteremtéshez, az infrastruktúra-fejlesztéshez, illetve a kis- és középvállalkozások lehetőségeinek bővítéséhez.

A tárcavezető emlékeztetett, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az őszi közgyűlés idejére időzített kiadványában Magyarország esetén számottevően javított a korábbi előrejelzésén, elismerve ezzel a magyar gazdaságpolitika eredményeit. Mindez figyelemre méltó, hiszen a szervezet a világgazdaság egészére vonatkozó növekedési kilátásokat 0,2 százalékponttal rontotta, de a korábbiaknál ugyancsak visszafogottabb bővülést jelez több európai régióra is - derül ki a közleményből.

PestiSracok facebook image

Az IMF az elmúlt négy évben évente kétszer megjelenő kiadványában folyamatosan, összesen hat alkalommal módosította felfelé a Magyarországra vonatkozó várakozását, ahogyan a többi nemzetközi szervezet - például az Európai Unió és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - is javította a Magyarországra vonatkozó növekedési prognózisát - olvasható a PM közleményében.

MTI; Fotó: MTI/AP/Javier Fergo)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.