Pesti Srácok

Véget ért a kölni túszejtés

Véget ért a kölni túszejtés

Rendőri akcióval véget ért a túszejtés a németországi Kölnben hétfő délután, az elkövető súlyosan megsebesült. A szövetségi rendőrség Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezete közölte, hogy a túszejtő életveszélyes sérüléseket szenvedett a műveletben, és megkezdték újraélesztését. Rajta kívül egy túsz könnyebben megsérült. Az eset egy gyógyszertárban, a kölni főpályaudvar épületében történt kora délután.

A kölni rendőrség este tartott tájékoztatóján német hírportálok beszámolói szerint elmondták, hogy a helyszínen megtalálták egy 55 éves szíriai állampolgár igazolványát, akinek 2021-ig szólt a tartózkodási engedélye, és volt rendőrségi ügye kisstílű bűncselekmények, köztük lopás és kábítószerrel visszaélés miatt. Nem teljesen biztos, de valószínű, hogy a kórházba szállított férfi az irat tulajdonosa.

A férfi először egy gyorsétteremben meggyújtott egy Molotov-koktélt, aminek következtében egy 14 éves lány égési sérüléseket szenvedett. Ezután a gyógyszertárba ment, túszul ejtett egy nőt és elsáncolta magát. Szemtanúk elmondása szerint az Iszlám Állam terrorszervezet tagjának mondta magát, amikor belépett a gyógyszertárba. Ezért a rendőrség nem zárja ki a terrorgyanú lehetőségét. Egyelőre gyilkossági kísérlet és testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást.

A férfi egy lőfegyverrel, kempingezésre használt gázpalackokkal és gyújtófolyadékkal felszerelkezve sáncolta el magát, és amikor a rendőrök be akartak hatolni az üzletbe, megpróbálta felgyújtani túszát. Ezért a rendőrök tüzet nyitottak és több lövéssel eltalálták. Az még nem ismert, hogy lőfegyvere működőképes volt-e - hangzott el a tájékoztatón.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.