Pesti Srácok

Vizi E. Szilveszter reméli, hogy a Magyarországról felrajzolt hamis kép változik

Vizi E. Szilveszter reméli, hogy a Magyarországról felrajzolt hamis kép változik

Azt szeretnénk elérni, hogy a magyarokról az igazat és a magyaroknak is az igazat mondják - nyilatkozta Vizi E. Szilveszter agykutató, akadémikus, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumának elnöke a Magyar Időknek.

Az akadémikus a napilap csütörtöki számában megjelent interjúban beszámolt arról, hogy a Magyarország Barátai Alapítvány néhány nappal ezelőtt külföldi újságíróknak mutatta be az országot. Mint mondta, ennek célja az volt, hogy a vezető nyugati lapok véleményformálói jobban megértsék a magyar politikát, saját szemmel tapasztalják meg, milyen az élet Magyarországon.

Általában a főszerkesztőkre bíztuk, hogy kit delegálnak. A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) publicistája, Stephan Löwenstein gyakran közölt Magyarországról, elsősorban Orbán Viktorról kemény kritikát. Ő is eljött - ismertette. Hangsúlyozta, hogy nem "mikrofonállványokat" hívtak, hanem érdeklődő, kérdező, akár bíráló szakembereket, akik bármit megkérdezhettek az előadóktól. Bátor vállalkozás volt, mert vannak olyan emberek, akiket a tények sem tántorítanak el berögzült tévhiteiktől - mondta.

Mint mondta, reméli, hogy a Magyarországról felrajzolt hamis kép változik. A Terror Háza meglátogatása is komoly érzelmi hatással volt a vendégeikre. Egyesek fasizmussal vádolják ezt az országot, náci magatartást emlegetnek, antiszemitizmusról szólnak velünk kapcsolatban. Tavaly Darvas István rabbi, Deák Gábor, a Lauder Javne iskola kuratóriumának tagja és Jusztin Ádám, a 2019-ben esedékes Maccabi-játékok egyik szervezője mondta el ezzel kapcsolatos gondolatait. Több újságíró megdöbbent, hogy ebben az országban szabadon lehet járni, hogy Budapest utcáin rengeteg a turista, hogy nem áll minden utcasarkon golyóálló mellényben, géppisztollyal felszerelt kommandós - ellentétben néhány nyugat-európai nagyvárossal - fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A Le Monde, a The New York Times riporterei is itt voltak tavaly. Ők mondták, hogy ilyen fogadtatásban nem volt részük. Jövő ősszel újabb csoportot szeretnénk fogadni - mondta Vizi E. Szilveszter. Közölte, hogy a meghívottak miniszterekkel, államtitkárokkal találkozhattak, akik őszintén beszéltek a hazai sikerekről és a problémákról, a Sargentini-jelentésről, aminek kapcsán eljárás indul Magyarország ellen.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Atlanti Tanács elnökeként mi a véleménye azokról a feltételezésekről, hogy Magyarország ki akar lépni a NATO-ból és az Európai Unióból, Vizi E. Szilveszter úgy válaszolt:

- fogalmazott.

Forrás: MTI, Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.