Pesti Srácok

Volner szerint fúzióra készül a Jobbik az LMP-vel

Volner szerint fúzióra készül a Jobbik az LMP-vel

Volner János átvenné a Jobbik vezetését. Az ellenzéki párt alelnöke ezt a közmédiának nyilatkozva közölte pénteken, megerősítve, hogy rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése "fúziót" hozzon létre a Jobbik és az LMP között.

Volner János az M1 aktuális csatornának megerősítette a Figyelő internetes kiadásában megjelent információt, miszerint a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek írt levelében a Jobbik elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek "senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra". A Jobbik alelnöke azzal indokolta döntését: meggyőződése szerint a Jobbiknak a nemzeti oldalon van a helye, nem közelíthet a saját magát liberális-balközép pártként meghatározó LMP felé.

- fogalmazott Volner János. Szerinte amennyiben ez a "fúzió", amelyet Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton szeretne, létrejön a Jobbik és az LMP között, az garantálja a Fidesznek az újabb (parlamenti) kétharmadot. Hozzátette: a pártelnök és a frakcióvezető "Vona Gábor régi álmát" akarja megvalósítani, hogy a Jobbikot és az LMP-t egy nagy politikai tömörülésben egyesítsék. Volner János közölte: nem gondolkodik abban, hogy kilép a Jobbikból, ellenkezőleg, a rendkívüli tisztújító kongresszuson átvenné a párt vezetését; demokratikus, tiszta versenyben megméretteti magát a párt elnökségéért.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki. Megjegyezte: bár Sneider Tamás pártelnök még nem vette napirendre ezt a kérdést, reméli, hogy a következő elnökségi ülésen ez megtörténik. Addig is elkezdi szervezni a rendkívüli tisztújító kongresszust. Kérdésre válaszolva Volner János közölte, hogy részt vesz a képviselőcsoport pénteki rendkívüli ülésén és ott kifejti álláspontját, ugyanakkor azt is jelezte: ha kizárnák a frakcióból, mindenképpen megtartja mandátumát. Szerinte a frakcióban túlnyomórészt azok az emberek kaptak szerepet az elmúlt időszakban, akiket a vezetés igyekezett lekötelezni, ezért meggyőződése, hogy a képviselőcsoportban többségben vannak azok, akik az LMP-vel való összefogást elképzelhetőnek tartják. Volner János ugyanakkor az LMP-t "oszlófélben lévő hullának" nevezte, és hangsúlyozta: nem gondolja, hogy egy nemzeti pártnak a liberálisokkal bármilyen szinten közösködnie kellene.

- ismételte meg a levelében írtakat.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.