Pesti Srácok

A Fidesz szerint Gémesi a lemondással elismerte a felelősségét

A Fidesz szerint Gémesi a lemondással elismerte a felelősségét

Vécsey László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerint azzal, hogy Gémesi György, a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke lemondott, elismerte a felelősségét a kialakult helyzetért.

A Zöld Híd október 25-én jelentette be, hogy leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását. Vécsey László hétfőn este elmondta, meghívottként vett részt a társulás hétfői ülésén, amelyen szerinte Gémesi György érzékelte azt, hogy a többség támogatná a polgármesterek kezdeményezését, amellyel visszahívnák az elnöki posztjáról, és ezért a visszahívását megelőzendő lemondott.

- tette hozzá. Mint Vécsey László elmondta, a "kétséges hatályú" szervezeti és működési szabályzatra hivatkozva az új elnököt három hét múlva választanák meg, és addig ügyvezetőként áll a társulás élén Gémesi György. A politikus szerint érzékelhető volt, hogy Gémesi György azért akar időt nyerni, mert ügyvezetőként egy olyan jelentést akar összeállítatni a társulás pénzén, ami valószínűleg arról szól majd, hogy "ők semmiben nem hibásak, mindent jól csináltak, csak a körülmények és a többi szereplő hibázott".

PestiSracok facebook image

Gémesi György hétfő este azt mondta, hogy látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.