Pesti Srácok

Amerikai zsidók beperelték az Airbnb-t vallási alapú diszkrimináció vádjával

Amerikai zsidók beperelték az Airbnb-t vallási alapú diszkrimináció vádjával

Vallási alapú hátrányos megkülönböztetés vádjával amerikai zsidók egy csoportja beperelte szerdán az Airbnb szállásközvetítő céget az Egyesült Államokban, mert a vállalat levette kínálatából a megszállt Ciszjordániában található izraeli telepeken lévő, mintegy 200 kiadó lakást.

A 18 felperes, akik Delaware államban nyújtották be keresetüket egy szövetségi bíróságon, azzal vádolják az Airbnb-t, hogy hátrányosan különbözteti meg a zsidó tulajdonú ingatlanokat, miközben továbbra is engedélyezi a ciszjordániai keresztényeknek és muzulmánoknak a lakáskiadást. A felperesek között vannak ingatlantulajdonosok, illetve olyanok, akik élni akartak az ingatlanközvetítő cég szolgáltatásával a törölt zsidó lakásokra vonatkozóan.

A felperesek szerint lépésével a delaware-i bejegyzésű Airbnb állást foglalt Ciszjordánia kérdésében, amelyet Izrael 1967-ben, a hatnapos háború során foglalt el Kelet-Jeruzsálemmel együtt, és ahol a palesztinok jövőbeli államukat akarják létrehozni. Az Airbnb vallási és nemzetiségi alapú döntést hozott arról, hogy ki adhatja ki lakását - mondta Robert Tolchin, a felperesek egyik ügyvédje. A felperesek ügyvédjei azzal érvelnek, hogy a cég a döntést az Egyesült Államokban hozta meg, ami pedig amerikai állampolgárok jogait sérti. A felperesek jogorvoslatot kérnek a vélt jogsértés megszüntetésére, és kártérítést, elsősorban a kiadásból származó bevételi veszteség miatt.

Az Airbnb másfél hete közölte, hogy körülbelül kétszáz olyan szállást töröl kínálatából, melyek izraeli telepeken találhatók Ciszjordániában. A cég arra hivatkozott, hogy a telepek az izraeliek és palesztinok vitájának egyik központi kérdését jelentik, és a nemzetközi közösség több tagja is hangsúlyozta: a vállalatoknak nem szabadna a térségben tevékenykedniük, mert meg vannak győződve arról, hogy nem szabad nyerészkedni ott, ahonnan embereket űztek el. Izrael élesen bírálta a döntést. Gilád Erdán belbiztonsági miniszter pedig fel is szólította az érintetteket, hogy indítsanak pert az Airbnb ellen.

PestiSracok facebook image

Az Airbnb szerdai reagálásában közölte: bár kevés esélyt lát arra, hogy az ügy eljut a bíróságig, tisztában van azzal, hogy lesznek, akik ellenezni fogják a döntést, és "értékeli a szempontjukat". A nemzetközi közösség legtöbb országa törvénytelennek tekinti a lakóövezetek építését a hatnapos háborúban elfoglalt területeken, de Izrael szerint ezeknek a területeknek a jövőbeli hovatartozását a 2014 óta szünetelő palesztin-izraeli béketárgyalásokon kell majd meghatározni. Hozzávetőleg 600 ezer izraeli él Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2016-ban a telepépítési politika leállítását követelte Izraeltől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.