Pesti Srácok

Biztos ettől csökken a szégyenérzetük - Újabb német lap nácizta le a kormányt Soros György miatt

Biztos ettől csökken a szégyenérzetük - Újabb német lap nácizta le a kormányt Soros György miatt

Kovács Zoltán kormányszóvivő visszautasította szombaton a Handelsblatt német lapnak azt az állítását, hogy a magyar kormány Soros György elleni támadásai antiszemita jellegűek lennének. A szóvivőnek a lap által le nem közölt levele szerint Sorossal és hálózatával az a baj, hogy bevándorláspárti tevékenységük figyelmen kívül hagyja az emberek akaratát és demokratikusan megválasztott kormányok ellen irányul.

Miután a Handelsblatt a "sajtószabadságra" hivatkozva nem volt hajlandó azt közölni, Kovács Zoltán a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációs irodájának angol nyelvű honlapján tette közzé levelét, amelyet a lap "Soros védelmében" címmel november 16-án publikált szerkesztőségi cikkére reagálva írt. A szóvivő ebben felidézte, Andreas Kluth főszerkesztő a cikkében azt állítja, hogy "a Soros Györgyről szóló összeesküvés-elméleteket Magyarország terjeszti", és "ennek eredetét az európai antiszemitizmus legaljasabb formáira" vezeti vissza. Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor és kormánya sohasem hivatkozik Soros zsidó gyökereire, aki maga is keveset beszél erről, és inkább amerikai identitását hangsúlyozza. Kovács szerint Kluth, valamint Soros liberális védelmezőinek "elkeseredett erőfeszítései a zsidó kártya kijátszására" arra irányulnak, hogy "besározzák azokat, akik ellenezni merik Soros bevándorlásbarát, antidemokratikus politikáját", és szándékosan figyelmen kívül hagyják a valódi problémát, a népakarat tiszteletben tartásának kérdését.

- hangsúlyozza.

PestiSracok facebook image

Soros védelmezői szeretnek olyan filantrópként hivatkozni rá, mint aki - ahogy Kluth fogalmaz - "pénzének nagy részét elajándékozza". Ugyanakkor következetesen figyelmen kívül hagyják azt, hogy Soros, amint azt maga is elismeri, egy radikális politikai napirendet követő politikai szereplő, akinek álláspontja egy, a Wall Street Journalnak adott interjúja szerint "teljes ellentétben áll a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor által hirdetettel".

- írja Kovács Zoltán.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.