Pesti Srácok

Fidesz: Az Elios-jelentés nem volt más, mint Brüsszel sikertelen kampánya

Fidesz: Az Elios-jelentés nem volt más, mint Brüsszel sikertelen kampánya

Több hónapos hatósági vizsgálat után bebizonyosodott, hogy az Elios-jelentés nem volt más, mint egy brüsszeli kampányjelentés. A tavaszi országgyűlési választások előtt bevándorláspárti brüsszeli politikusok kísérletet tettek a magyar választások befolyásolására. A magyar hatóságok minden ügyet kivizsgálnak. Ebben az esetben is ez történt. Az alapos hatósági vizsgálat cáfolta a brüsszeli kampányjelentésben szereplő rágalmakat – közölte szerdán a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden jelentette be, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlásai alapján a Pest Megyei Főügyészség által elrendelt nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte. Az eljárásban jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek – a társhatóságok bevonásával – revízió alá, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt. Megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették – jelentette ki. Gál Kristóf emlékeztetett: az OLAF a LED-alapú közvilágítás kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásokban vélelmezte magyar vállalkozások jogellenes együttműködését, valamint feltételezte az elvégzett munkák túlszámlázását. Az OLAF jelentésében foglaltakat a minden részletre kiterjedő nyomozás nem támasztotta alá.

Ahogy az várható volt, a bejelentés után a hazai ellenzék nagyon elszomorodott, mivel korábban hatalmas potenciált láttak abban, hogy Orbán Viktor vejét, így a miniszterelnök családját össze tudják kötni a kreált Elios-üggyel, néhány orgánumuk már több évtizednyi börtönnel, és mesés vagyonok elkobzásával igyekezett feltüzelni híveit. Bár vehemensen tagadja, hogy balra tolódna, szerdán már a liberálisok egyik vesszőparipája, az Európai Ügyészséghez csatlakozás szükségességének mantrájával reagált a nyomozás megszüntetésére a Jobbik. Az MSZP szerint a lezárt eljárás azt mutatja meg, hogy Magyarországon vannak érinthetetlen emberek. Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese szerint mindenki, aki a nyomozásban és annak megszüntetésében részt vett, szégyent hozott az egyenruhájára, a teljes rendőri állományra és az ügyészi szervezetre. Meglepő, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios-ügyben Magyarországon, mivel az OLAF jelentése meggyőző bizonyítékokat tartalmazott a szabálytalanságokra - közölte az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának elnöke szerdán. Ingeborg Grässle hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóságának elemeznie kell a magyarországi nyomozás eredményét. A Fidesz szerint a Jobbik és az MSZP tele van korrupciós ügyekkel, a nagyobbik kormánypárt szerint a jobbikos Szilágyi Györgynek a saját családja szerencsejátékos százmillióival, zavaros cégügyeivel és azzal kell elszámolnia, hogy a pártja törvénytelenül finanszírozta saját kampányát, a szocialisták pedig szoros kapcsolatot ápolnak a börtönben ülő Czeglédy Csabával, aki diákokat károsított és lopott meg.

Forrás: MTI/PS; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.