Pesti Srácok

Gémesiék luxusbuszt vettek, ám válaszvideójukban hazudnak róla

Gémesiék luxusbuszt vettek, ám válaszvideójukban hazudnak róla

Nem elég, hogy pénzhiányra hivatkozva felfüggesztette a hulladékszállítást a Zöld Híd Kft., egy csaknem harminckétmillió forintos luxusbuszt is vásároltak. Az már csak hab a tortán, hogy az őket ért kritikákra reagálva egy másik buszt mutatnak be válaszvideójukban, mindehhez gyerekeket felhasználva.

Mint ahogyan azt korábban megírtuk, míg a száztizenhat Pest és Nógrád megyei településen a hulladékszállítást végző Zöld Híd Kft. pénzügyi nehézségekre hivatkozva október végén felfüggesztette a szolgáltatását, a Gémesi György vezette többségi tulajdonos önkormányzati társulás csaknem harminckétmillió forintért vásárolt egy buszt. A Magyar Idők információja szerint a jármű megérkezett, el is fuvarozta a város amatőr színtársulatát egy csallóközi előadásra.

Gémesiék most megjelent válaszvideójukban azonban nem ugyanazt a buszt mutatják be, mint ami botrányba keverte őket, hanem egy régebbit, ami valóban szállított gyerekeket. Ez így természetesen nettó hazugság, ugyanis a régebbi busz szerepét senki sem firtatta. Arról viszont joggal írt a sajtó, hogyan lehetséges az, hogy buszt vesznek, amikor elmondásuk szerint még üzemanyagra sincs pénzük, nemhogy szemétszállításra, ráadásul a hazug védekezéshez gyerekeket is használnak a videóban.

Mutatjuk a Gémesiék videójában szereplő (régebbi) buszt:

PestiSracok facebook image

Ez pedig a botrányban szereplő, megvásárolt jármű:

Vezető kép: Magyar Idők

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.