Pesti Srácok

Hatályon kívül helyezték az új Néprajzi Múzeum építési engedélyét

Hatályon kívül helyezték az új Néprajzi Múzeum építési engedélyét

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa szóban kihirdetett ítélete hatályon kívül helyezte az új Néprajzi Múzeum építési engedélyét - ismerteti pénteki számában a Népszava.

Garay Klára városvédő aktivista a lapnak elmondta, a bíróság az első fokú hatóságot, az V. kerületi kormányhivatalt új eljárásra utasította. Egy hónapon belül írásban is megkapják az ítéletét, amikor ez megtörténik, az új Néprajzi Múzeum építésével mindaddig le kell állni a Városligetnél, amíg az új eljárásban elbírálják a kérelmet.

A városvédő szerint a bíróság egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy az engedélyeztetési eljárás során az ügyfélként bejelentkezett civil szervezetek és szakértőik számára nem biztosították a törvény által előírt iratbetekintési jogot.

Nincs kétségünk afelől, hogy az V. kerületi kormányhivatal az új eljárásban engedélyezni fogja az építkezés folytatását. Második lépésként azonban már az ügy érdemi, szakmai részével kapcsolatban teszünk beadványt - jelentette ki Garay Klára. Szerinte ugyanis súlyos örökségvédelmi és tűzvédelmi szabálytalanságok történnek. A lapnak nem sikerült megszólaltatnia a Városliget Zrt.-t az ügyben.

PestiSracok facebook image

Forrás:

MTI, Népszava;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.