Pesti Srácok

Idén 1,8 milliárdnyi illegális dohányárut foglalt le a NAV

Idén 1,8 milliárdnyi illegális dohányárut foglalt le a NAV

Kilenc hónap alatt 1,8 milliárd forintot érő dohányárut vont ki a feketepiacról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - írja szerdai számában a Magyar Idők. Az utóbbi időben többször is az úgynevezett serpák tevékenysége adott feladatot a hatóságnak.

Továbbra is árgus szemekkel fürkészik a zöldhatárt, és körültekintően vizsgálják át a magyar átkelőkhöz érkező járműveket a NAV munkatársai. Egyebek mellett csempész-cigarettát és más dohányárut keresnek. A kutakodásnak a legfrissebb adatok szerint meg is van a maga eredménye, január eleje és szeptember vége között 34 millió szál cigarettát vontak ki a feketepiacról a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók, a tetemes mennyiség együttes értéke jócskán túllépte a másfél milliárd forintot. Finomra vágott és más fogyasztási dohányból is bőséges tételre bukkant a hivatal, a lefoglalt 8,5 tonna semmiképpen sem nevezhető csekélynek. A feketepiacról kivont fogyasztási dohány értéke megközelítette a negyedmilliárd forintot.

Mint azt Leopold Róberttől, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivőjétől a Magyar Idők megtudta, az utóbbi időben többször is az úgynevezett serpák tevékenysége adott feladatot a hatóságnak. Serpának a zsargonban azokat a személyeket nevezik, akik gyalog hozzák át a zöldhatáron az illegális árut. Az illetők - némiképp hasonlóan a hegymászókat segítő kísérőkhöz, hegyi emberekhez - a hátukra vesznek fel hatalmas kartonokat, ezekben pedig nagyobb mennyiségű cigaretta is elfér.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.