Pesti Srácok

Kunhalmi szerint élhetetlen Budapest, de Karácsonyra és Horváth Csabára is szívesen bízná a főváros irányítását

Kunhalmi szerint élhetetlen Budapest, de Karácsonyra és Horváth Csabára is szívesen bízná a főváros irányítását

Személyes élményét megosztva üzent a jövő főpolgármester-jelöltjeinek Kunhalmi Ágnes. A szocialista képviselő nem először fogalmaz plasztikusan: ezúttal megtudtuk, hogy már másodszor jött vele szembe egy patkány Budapest utcáin - írja a hvg.hu.

Elsősorban a Corvinus, a CEU és az ELTE több tanszékének közös szerdai demonstrációjáról kérdezték az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnest. A szocialista országgyűlési képviselő a tőle megszokott hévvel beszélt arról, hogy ha nem mennek az utcára - már évekkel ezelőtt is - a diákok, már rég beszántotta volna a felsőoktatást a kormány, amely piacosítani akarja az egyetemeket.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

A másik fő téma a főpolgármester-választást megelőző előválasztás volt, amire „tízezres nagyságrendben” vár résztvevőket. Szerinte a PM részéről Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba is kiváló jelölt, de azt nem árulta el, hogy ő kettejük közül kire szavazna – bár „mindkettőre rábízná a várost”. A lényeg, hogy amint eldőlt a jelölt személye, a másik álljon be mögé és gőzerővel támogassa.

Amint megvan az ellenzéki jelölt, tegyen meg mindent, hogy ellenzékbe küldje a Fideszt, valamint „takarítsa ki ezt a várost, mert élhetetlen” – fordult rá Kunhalmi politikai elvárásairól arra, hogy mit vár fővárosi lakosként.

– adta elő szuggesztíven, ráadásul ugyanez megismétlődött vele a Nyugati téren is.

– tette fel a kérdést.

Kunhalmi nem először foglalja össze keresetlen egyszerűséggel, saját élménnyel fűszerezve az aktuális problémákat, nemrég szintén az ATV-n sikerült elmagyaráznia a nők és férfiak közti méltánytalan megkülönböztetést azzal a fordulattal, hogy ha valakinek „két cicije van és nő, akkor kevesebb a bére”.

Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.