Pesti Srácok

Lemondathatják ma a szemétkáosz miatt Gémesi Györgyöt

Lemondathatják ma a szemétkáosz miatt Gémesi Györgyöt
Gödöllõ, 2017. szeptember 6. Gémesi György polgármester beszédet mond a fokozott ápolást igénylõ idõsek számára a Gödöllõi Idõsek Otthonának részeként megépült Ozory Ház átadásán Gödöllõn 2017. szeptember 6-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Levélben tájékoztatta az állami hulladékholding az Észak-Pest megyei és Nógrád megyei önkormányzatokat arról, hogy keressenek másik szemétszállító szolgáltatót a múlt héten szolgáltatásait leállító Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft. helyett. Az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás mai ülésén elmozdíthatják pozíciójából a helyzetért sokak szerint részben felelős Gémesi György elnököt.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koor­dináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) azt kéri az önkormányzatoktól, hogy bontsanak szerződést a Zöld Híd B. I. G. G. Nonprofit Kft.-vel és állapodjanak meg egy olyan szemétszállító szolgáltatóval, amelynek adott megfelelőségi véleményt a kukaholding – írta az Indexre hivatkozva a Magyar Idők. A levél indokolása szerint a Zöld Híd nem alkalmas az Országos hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tervben foglalt célok elérésére, követelmények teljesítésére, tekintettel arra, hogy október 30-án az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (OKF) kellett gondoskodnia a szemét elszállításáról sok Nógrád és Pest megyei településen. A cégtől már múlt héten visszavonta az NHKV a megfelelőségi tanúsítványt. Az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás ma elnökségi ülést tart, amelyen a Magyar Idők informá­ciói szerint lemondatnák Gémesi György elnököt, valamint a száztizenhat település szemétszállításáért felelős kft. megbízott ügyvezetőjét, Gyenes Szilárdot. Hertel László, Sződ község polgármestere, a társulás korábbi elnöke, illetve Fördős Attila, Vác kormánypárti polgármestere lapnak úgy nyilatkozott: Gödöllő polgármesterének, valamint a kft. ügyvezetőjének további ténykedése katasztrofális helyzetbe sodorná a társaságot.

Mint mondták, az Észak-Pest megyei és Nógrád megyei régióban a hulladékszállítás leállásához évtizedes problémák vezettek, nem kapott megfelelő adatszolgáltatást az önkormányzati társulás többi tagja, valamint az NHKV. Ráadásul a Zöld Híd eszközbeszerzései miatt a szolgáltatási díj kiugróan magas volt, ezért több önkormányzat saját szolgáltató céget hozott létre vagy kért fel a hulladékszállításra. A Zöld Híd hulladékgazdálkodási ellátási területén a múlt hét elején nagyon súlyos helyzet állt elő, negyven településről egyáltalán nem gyűjtötték össze a szemetet, a többi helyiségből pedig nem engedték be a társaság telepére az önkormányzati, illetve hulladékagglomerációhoz tartozó helyhatósági és magánszolgáltatók által begyűjtött hulladékot az állami hulladékholding elégtelen finanszírozására, valamint a lerakó telítettségére hivatkozva. A szemétválságot az OKF segítségével sikerült időlegesen megoldani.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.