Pesti Srácok

May elnézést kért, amiért vérig sértette az EU munkavállalóit

May elnézést kért, amiért vérig sértette az EU munkavállalóit

Elnézést kért hétfőn a brit miniszterelnök azért a minapi kijelentéséért, hogy az Európai Unió országaiból érkező munkavállalók mások elé állnak be a sor elejére.

Theresa May egy hete, a Brit Iparszövetség (CBI) Londonban rendezett éves kongresszusán felszólalva úgy fogalmazott, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszakra tervezett új brit bevándorlási rendszer nem azt veszi majd figyelembe, hogy ki honnan jött, hanem azt, hogy miben tehetséges, milyen szakképesítést tud felmutatni, és ennek megfelelően megszűnik az a helyzet is, hogy az Európai Unióból érkezők szakképzettségüktől vagy szakmai tapasztalataiktól függetlenül "beállhatnak a sor elejére, a Sydneyből érkező mérnökök vagy a Delhiből érkező szoftverfejlesztők elé". E megfogalmazásáért a kormányfő azonnal bírálatok kereszttüzébe került.

Élesen bírálta a kijelentést mások mellett Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi koordinátora is. Verhofstadt nyilatkozata szerint a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok senki elé nem álltak be a sorba, hanem a számukra szabadságot és lehetőségeket biztosító jogosultságaikkal éltek, és az EP azon dolgozik, hogy e jogosultságaik a jövőben is megmaradjanak.

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök nem sokkal később, a BBC televízió interjúműsorában sértőnek és szégyenteljesnek nevezte Theresa May kijelentését. A Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás hétfői vitanapján is a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) egyik alsóházi képviselője vetette fel az ügyet, megkérdezve a kormányfőt, hogy hajlandó-e elnézést kérni, amiért "sikerült vérig sértenie" a Nagy-Britanniában élő és dolgozó több, mint 3 millió külföldi EU-állampolgárt.

PestiSracok facebook image

Theresa May válaszában elismerte, hogy nem lett volna szabad e szóhasználattal élnie. Kijelentette, a Brexit-folyamat kezdetétől fogva azt hangoztatja, hogy az EU-állampolgárok jogosultságait elsődleges fontosságú kérdésként kell kezelni, és ez a kilépési megállapodásban is így szerepel. A miniszterelnök hozzátette ugyanakkor: mondandójának lényege az volt, hogy a brit választók is azt szeretnék, ha a Nagy-Britanniába érkező munkavállalókat szakképzettségük szerint ítélnék meg, és annak alapján, hogy mivel tudnak hozzájárulni a brit gazdasághoz, nem pedig aszerint, hogy honnan jöttek.

Theresa May az elmúlt időszakban többször is utalásokat tett arra, hogy a készülő új bevándorlási rendszer nem fogja kedvezményes elbírálásban részesíteni az EU-ban maradó országok Nagy-Britanniában letelepedni és dolgozni kívánó állampolgárait. A brit kormány azonban azt is rögzítette, hogy azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a kilépés után tervezett átmeneti időszak végén, 2020 decemberében már hosszabb ideje életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek, a jövőben is maradhatnak, és megmaradnak jelenlegi jogosultságaik is.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.