Pesti Srácok

Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások, öt százalékot javasolnak a munkaadók

null

A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért megkezdték erről az egyeztetéseket - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 csatornának kedden, a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának ülése után. A tárcavezető közölte, az álláspontok egyelőre távol állnak egymástól, a munkaadói oldal 5 százalékos minimálbér-emelést javasolt, a munkavállalói oldal 13-15 százalékost.

Varga Mihály úgy fogalmazott, át kell tekinteni a különböző szempontokat, de bízik abban, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan most is adott a jó megállapodás lehetősége.

- jelezte.

PestiSracok facebook image

Varga Mihály felidézte, hogy a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás eredményes volt, az elmúlt években 1 százalékpontot tett hozzá a gazdasági növekedéshez.

- hangsúlyozta.

A miniszter elmondta azt is, az egyeztetésen szóba kerültek más ügyek, például a béren kívüli juttatások és a szociális hozzájárulási adó mértékére vonatkozó munkaadói igény. Varga Mihály hosszabb egyeztetésre számít, ugyanakkor úgy látja, hogy az év végére kialakul a közös döntés a minimálbér jövő évi összegéről. Hozzátette, ha mégsem születik megállapodás, akkor a kormány a kialakult vita alapján meghozza a szükséges döntést. Az Országgyűlés kedden elfogadta az adótörvények módosítását; a pénzügyminiszter arra kicsi esélyt lát, hogy 2019-re még bármilyen módosítás történjen.

- közölte. A miniszter kitért arra is, hogy az új adócsomag a korábban tett ígéreteknek megfelelőn további adókönnyítést és adóadminisztráció-csökkentést jelent a kisvállalkozásoknak.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu