Pesti Srácok

Menesztették a német alkotmányvédelmi hivatal vezetőjét, mert naivnak nevezte Németország bevándorláspolitikáját

Menesztették a német alkotmányvédelmi hivatal vezetőjét, mert naivnak nevezte Németország bevándorláspolitikáját

Elfogadhatatlan kijelentések miatt azonnali hatállyal nyugállományba helyezik a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnökét, Hans-Georg Maassent - jelentette be hétfőn Berlinben Horst Seehofer. A belügyminiszter szerint Maassen azt állította egy beszédében, hogy radikális baloldali erők tevékenykednek a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD), és naivnak nevezte a kormány biztonság-, és bevándorlási politikáját, amivel átlépett egy határt.

A miniszter elmondta, a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat számára emberileg is csalódást okozó vezetőjét arra az időre is felmentik feladatai alól, amíg lezárul a nyugállományba helyezési eljárás, mert nincs meg a bizalom az együttműködés folytatásához. Kifejtette, Hans-Georg Maassen kifejezte sajnálatát egy lapinterjú miatt, amelyben kétségbe vonta, hogy külföldiek elleni hajtóvadászat történt augusztusban Chemnitzben egy német állampolgár halálához vezető késelés után, egy minapi beszédében viszont megismételte az üggyel kapcsolatos állításait, ami elfogadhatatlan.

- mondta Horst Seehofer.

PestiSracok facebook image

A Chemnitzben augusztus 26-n történt késeléssel az országba menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak. Az eset demonstrációk sorozatához vezetett. Az emberölés napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később egy bejelentett demonstráción számos erőszakos bűncselekmény történt, amelyeket a német nyilvánosságban az elkövetők idegenellenességének és szélsőjobboldali, jobboldali radikális nézeteinek tulajdonítanak.

Hans-Georg Maassen a Bild című lapnak nyilatkozva kétségbe vonta egy videofelvétel eredetiségét, amelynek alapján számos német politikus, köztük Angela Merkel kancellár hajtóvadászatként jellemezte a Chemnitzben történteket. A felvételen németül beszélő embereket látni, amint külföldinek kinéző embereket kergetnek a chemnitzi belvárosban. Hans-Georg Maassen szerint a felvételt azért hozták nyilvánosságra, hogy eltereljék a figyelmet a késelésről, a tüntetések kiváltó okáról. Hozzátette, a hatóságoknak nincsenek hajtóvadászatra utaló információi.

Kijelentése válságot okozott a kormányban, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Horst Seehofer vezette bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) és az SPD koalíciójában, mert a szociáldemokraták a belügyminisztérium felügyelete alá tartozó szolgálat vezetőjének menesztését követelték, Horst Seehofer viszont a védelmébe vette beosztottját, hangsúlyozva, hogy nem sértett meg jogszabályokat. Végül abban állapodtak meg, hogy áthelyezik a BfV elnöki tisztségéből a tárcához miniszteri tanácsadónak, és nemzetközi ügyek intézésével bízzák meg.

Hans-Georg Maassen a belügyminiszter által kifogásolt beszédét október 18-án mondta el Varsóban egy nemzetközi tanácskozáson, amelyen nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői vettek részt. Beszédének hétfőn nyilvánosságra jutott szövege szerint elbúcsúzott a kollégáktól és arról is szólt, meglehet, hogy nem a belügyminisztériumban, hanem a gazdaságban vagy a politikában folytatja pályafutását. Ezzel kapcsolatban Jörg Meuthen, a szövetségi kormány biztonság-, menekült-, és bevándorlási politikájának bírálatára összpontosító Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke a Welt hírtelevíziónak azt mondta, hogy szívesen üdvözölnék tagjaik között a BfV távozó vezetőjét.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.