Pesti Srácok

Negyven pontos listát visznek Macronnak a sárgamellényesek

Negyven pontos listát visznek Macronnak a sárgamellényesek

A hajléktalanság felszámolása és az adórendszer progresszívebbé tétele is szerepel azon a negyven követelésből álló listán, amelyet az eredetileg az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adóemelés ellen tüntető sárgamellényesek mozgalma csütörtökön, két nappal a megmozdulás "harmadik felvonása", a párizsi Champs-Élysées sugárútra tervezett újabb tüntetés előtt tett közzé.

A franciák által egyre inkább támogatott mozgalom szóvivőit pénteken fogadja hivatalában Édouard Philippe miniszterelnök. A sárga mellényesek közleményük szerint azt remélik, hogy "ez a találkozó kielégítőbb és konkrétabb lesz, mint az első". Emmanuel Macron államfőnek az energetikai átmenethez kapcsolódó konzultációról és az üzemanyagárak mozgó adójának bevezetéséről tartott keddi beszédét követően egy delegáció már találkozott Francois de Rugy környezetvédelmi miniszterrel, aki a pénteki megbeszélésen is jelen lesz. A sárga mellényesek kijelöltek maguk közül egy nyolc fős szóvivői csoportot, hogy kiépítsék "a szükséges és komoly kapcsolatot" a kormánnyal, és közvetítsék a mozgalom követeléseit. A miniszterelnök jelezte, hogy készen áll mindannyiukat fogadni.

Édouard Philippe csütörtök délelőtt megkezdte a találkozókat annak a helyi szinteken megszervezendő, három hónapra tervezett nagy egyeztetési fórum előkészítésére, amelyet Emmanuel Macron javasol a sárga mellényesek követeléseinek kielégítésére. A miniszterelnök csütörtökön és pénteken az úgynevezett Energetikai átmenet nemzeti tanácsának képviselőkből, önkormányzati vezetőkből, környezetvédelmi aktivistákból, szakszervezeti vezetőkből és munkáltatói szervezetek képviselőiből álló ötven tagját is fogadja. A kormányfő azt reméli, hogy a sárga mellényesek újabb, ismételten a párizsi Champs-Élysées sugárútra hirdetett szombati tüntetése előtt az ő képviselőikkel is megkezdődhet végre a párbeszéd.

A sárga mellényesek küldöttségének negyven pontos követelései között szerepel az üzemanyagokra kivetett adók eltörlése mellett többek között a nyugdíjkorhatár visszacsökkentése 60 évre és a minimálnyugdíj 1200 euróra emelése, a fogyatékosoknak járó juttatások megemelése, a hajléktalanság teljes felszámolása, az adórendszer progresszívebbé tétele, a minimálbér 1300 euróra emelése és 15 ezer eurós maximálbér bevezetése, a városok körüli bevásárlóközpontok helyett a helyi kis üzletek előnyben részesítése, a nagyvállalatok jelentősebb megadóztatása, a francia ipar védelmében a gyárak külföldre telepítésének megtiltása, a kiküldött munkavállalói rendszer megszüntetése, a menedékkérők jobb ellátása az ENSZ-szel történő együttműködésben, a kiutasított illegális bevándorlók hazaszállítása a származási országaikba, valós integrációs politika bevándorlók a franciává váláshoz, állami tulajdonú ingatlanok magánosításának betiltása, a hétéves elnöki ciklus visszaállítása.

PestiSracok facebook image

Rendőrségi források szerint csütörtökön mintegy 3500 tüntető folytatta a tiltakozást 280 helyen, elsősorban üzemanyag-raktárak és autópálya-lehajtók közelében, miközben több kormánypárti képviselő részéről is felmerült az üzemanyagra kivetett adók negyedéves moratóriumának ötlete, amit a miniszterelnök egyelőre nem támogat.

- mondta Stanislas Guérini, a kormányzó Köztársaság lendületben nevű párt vezetője.

Két, csütörtökön megjelent felmérés is azt mutatta, hogy a franciák egyre nagyobb arányban támogatják a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárgamellényeseknek a Facebookon szerveződő, vezetők nélküli apolitikus mozgalmát, amely november 17. óta tiltakozik a francia utakon.

Az Odoxa közvélemény-kutatóintézetnek a Le Figaro című napilapban közzétett tanulmánya szerint a megkérdezettek 84 százaléka szerint jogos a mozgalom elindítása, ami tíz százalékkal több, mint november 16-án volt. Az Elabe közvélemény-kutatóintézetnek a BFM hírtelevízióban ismertetett felmérése pedig 75 százalékos lakossági támogatottságot mért, ami egy hét alatt öt pontos emelkedést mutat. Az Odoxa szerint a franciák 78 százaléka úgy véli látja, hogy Emmanuel Macron keddi beszédében nem volt meggyőző az energetikai átmenetről a szociális elégedetlenség megnyugtatására, és 79 százalék szerint vissza kellene vonnia a január 1-től tervezett adóemelést.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.